Ő BIZONY NEM. Cáfolta Tudorel Toader igazságügyi miniszter, hogy hétfői szerbiai tartózkodása alatt találkozott volna Sebastian Ghiţă Szerbiába szökött üzletemberrel, akinek kiadatási eljárása folyamatban.
„Hogyan találkozhatna egy igazságügyi miniszter olyasvalakivel, aki esetében folyamatban van a kiadatási eljárás? Egyesek azt kérdezték, hogy részt vesz-e a szerb igazságügyi miniszterrel folytatott megbeszélésen. Ez teljességgel lehetetlen. Már mondtam, de megismétlem: még csak nem is láttam őt” – nyilatkozta Toader. Ghiţă azon állításával kapcsolatban, miszerint dokumentumokat küldött Toadernek azt bizonyítandó, hogy koholt vádak alapján indítottak eljárást ellene, a miniszter azt mondta, az üzletembernek a szerbiai bírósághoz kell fordulnia, nem a román tárcavezetőhöz. A miniszter arról is beszámolt, hogy a kiadatás kapcsán február 27-én a szerbiai legfelsőbb bíróság további részleteket kért a Sebastian Ghiţával kapcsolatos dossziékról, ezt viszont a ploieşti-i ítélőtábla késlekedése miatt csak e hónap végén tudták teljesíteni. (Agerpres)
NÉGY ÉVE GARÁZDÁLKODIK. A Buzău megyei Colţi településen a hétfőről keddre virradó éjszakán egy medve besétált egy háztartásba és elemelt egy 150 kilós disznót. A település alpolgármestere szerint, aki ott járt a helyszínen, a lakók tehetetlenül nézték, amint a medve elvitte az udvarról a disznót. Nem tehettek semmit, hogy megakadályozzák a dolgot. Eljött a tavasz, és a medvék kibújtak barlangjaikból. Ez az első medvetámadás idén, de a korábbi tapasztalatok arra utalnak, hogy továbbiak várhatók. Az illetékesek jelentették az esetet az erdészeti felügyelőségnek és a környezetvédelmi hivatalnak, hogy a kártérítést ki lehessen fizetni. Körülbelül ennyit tehet a helyi hatóság. A garázda medve körülbelül négy éve terrorizálja a helybelieket. (Főtér)
NEM BÁNTA MEG. Huszonnégy órára őrizetbe vették az éjszaka azt a brassói férfit, aki öngyilkosságot kísérelt meg, majd megölte feleségét és két gyermekét. A 43 éves Florin Mircea Buliga kedden önként jelentkezett a brassói rendőrségen, és közölte, hogy megölte 42 éves feleségét, valamint két gyermekét, egy 18 éves lányt és egy 13 éves fiút. Néhány nappal korábban állítólag elment imádkozni egy közeli kolostorba. Kihallgatásán a férfi azt nyilatkozta, hogy jót tett családjával, hozzásegítette őket, hogy egy jobb világban éljenek, és nem bánta meg cselekedetét. Az utóbbi időben feleségével eltávolodtak egymástól, beismerte, hogy egy időben sok alkoholt fogyasztott, és házasságon kívüli kapcsolata is volt, de elhagyta az italt, és a gyerekek nevelésébe is bekapcsolódott. „Spirituális” dolgokkal is foglalkozott, számmisztikát tanulmányozott, és állítása szerint nagyon megviselte édesanyja korai távozása, akit 14 évesen veszített el. A rendőrök kábítószert is találtak a férfi gépkocsijában, a gyilkossághoz használt fegyvert a fiú ágyában találták meg. (Agerpres)