Első házként elfogadta tegnapi ülésén a tankönyvtörvény tervezetét a képviselőház plénuma.
„A tankönyv a tanuló legfontosabb munkaeszköze, amelyet az országos alaptanterv alapján állítanak össze” – olvasható a tervezetben. A jogszabály-kezdeményezés szerint a törvény a következő elvekre épül: méltányosság és esélyegyenlőség, minőség, relevancia és a hatékonyság elve, amelynek alapján az a cél, hogy a meglévő forrásokkal maximális eredményeket érjenek el, valamint a nemzeti kisebbségi jogok szavatolásának elve. A törvénytervezet egyebek mellett előírja, legkevesebb kettő, legtöbb három alaptankönyv-változatot hagyhatnak jóvá, a kisebbségi oktatásban – a neveléstudományi intézet jóváhagyásával – használni lehet a kisebbségek anyaországában nyomtatott tankönyveket is, illetve a pedagógusnak lehetősége lesz, hogy a tanórán az általa legmegfelelőbbnek talált könyvet használják. A tankönyvtörvényről a szenátusban hoznak végső döntést.