Minority SafePack: Megvan az egymillió!

2018. március 29., csütörtök, Közélet

Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) összesítése szerint átlépte az egymilliós küszöbértéket a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés támogatóinak a száma.

A FUEN csütörtöki közleményében arra figyelmeztetett, hogy az egymilliós számot becslésnek kell tekinteni, hiszen ez az online aláírásokból, és a FUEN tagszervezetei által lejelentett, papíron gyűjtött aláírások összesítéséből származik. A szervezet fontosnak tartotta az aláírásgyűjtés folytatását az április 3-án éjfélkor lejáró határidőig. „Csak akkor lehet biztos a Minority SafePack kampány sikere, ha kényelmesen túllépjük az egymilliós határt” – áll a szervezet közleményében, mely Vincze Lorántot, a FUEN erdélyi elnökét idézi, aki maga is arra figyelmeztet, hogy nem jött még el az ünneplés ideje. „Minden egyes támogató aláírás számít, és minden aláírás a közösséged erejét mutatja. Mindenkit arra kérek, írja alá és népszerűsítse a kezdeményezést!” – fogalmazott az elnök. Vincze Loránt külön megköszönte az RMDSZ-nek, hogy élére állt és mindvégig a motorja volt a kezdeményezésnek. „Azért is hálásak lehetünk, hogy kezdeményezésünk egy olyan magyar üggyé nőtte ki magát, amely egyöntetű támogatást élvez mind a magyarországi, mind a határon túli magyarok körében” – nyilatkozta Vincze Loránt FUEN-elnök.

A polgári kezdeményezésekre vonatkozó EU-szabályozás az egymillió támogató aláírás követelménye mellett az aláírások területi eloszlására vonatkozó szabályozót is tartalmaz. Ez szerint legalább hét EU-tagállamban kell az aláírások számának meghaladnia egy – az illető ország EP-képviselőinek számával arányos – országos küszöbértéket. A FUEN becslése szerint az országos küszöböt eddig tíz tagállamban – Romániában, Magyarországon, Szlovákiában, Lettországban, Spanyolországban, Dániában, Horvátországban, Bulgáriában, Litvániában és Szlovéniában – sikerült túllépni. Jó esély mutatkozik ugyanakkor arra, hogy az aláírásgyűjtés lezárultáig Olaszországban, Ausztriában és Lengyelországban is összegyűl az országos küszöbértéket meghaladó aláírásszám.

A FUEN megítélése szerint a nemzeti kisebbségek védelmében gyűjtött nagy számú aláírás markáns üzenetet fogalmaz meg: az Európai Uniónak el kell ismernie és védenie kell az őshonos kisebbségeket és nyelvi csoportokat.

A szervezet úgy vélte, a kezdeményezés a valódi nyelvi és kulturális sokszínűséget óhajtó polgárok európai mozgalmává vált.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az egyik közösségi portálon közölt üzenetében mondott köszönetet az aláíróknak. Úgy vélekedett, hogy a kezdeményezéssel elvitték a magyar ügyet és az őshonos kisebbségek ügyét Európába, és beérni látszik az RMDSZ által koordinált európai kampány is.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az Ilie Bolojan által bejelentett megszorításokról?








eredmények
szavazatok száma 1223
szavazógép
2018-03-29: Belföld - :

Alsóházi igen a tankönyvtörvényre

Első házként elfogadta tegnapi ülésén a tankönyvtörvény tervezetét a képviselőház plénuma.
2018-03-30: Életutak - Csinta Samu:

Becsületes román állampolgár, felelős magyar ember (Beszélgetés Bölöni Lászlóval)

Ballábas volt, de azt tartja, az ellentétek vonzzák egymást. Bölöni László 108-szoros román válogatott labdarúgóval, a sikeres edzővel világnézeti kérdésekről és természetesen futballról is beszélgettünk.