Barót tanácsának csütörtöki ülését követően Lázár-Kiss Barna András polgármester a két héttel korábbi árvíz okozta károkról számolt be, majd megvédte a közösségi oldalak kommenthuszárai által azért becsmérelt köpecieket és felsőrákosiakat, amiért „segíteni nem, csak a látszatra adva mocskolódni akartak”.
A polgármester elmondása szerint több mint csalóka volt a hírtévék által közvetített kép: a köpeciek nem a kocsmában ölbe tett kézzel ülve várták a segítséget, hanem éjt nappá téve dolgoztak azért, hogy otthonaik a legnagyobb biztonságban legyenek. Már szerda este homokot hordtak és zsákoltak, majd csütörtökön is részt vállaltak a munkából. „Amikor a miniszter asszony a kocsmában találta a köpecieket, ülhettek ott, mert az egész éjszakát átdolgozták, s épp nem volt tennivalójuk. Én a magam részéről köszönöm nekik, hogy segítettek, és minden körülmények közt megértően viselkedtek. Például akkor, amikor a temetővel szemben, a tanyán lakókat arra kértük, tegyenek eleget a kitelepítési parancsnak – bár tapasztalatból tudták, az árvíz talán még különleges esetben sem ér el hozzájuk – szó nélkül engedelmeskedtek” – mondotta a városvezető, aki hasonlóképpen vélekedett azon felsőrákosiakról is, akik a falu hídja környékén dolgoztak: a komolyan segédkező legalább ötszáz ember nélkül az ár egészen a futballpályáig is elérhetett volna.
Lázár-Kiss Barna András elismerően szólt a hatóságok munkájáról is: a veszélyhelyzetet valós volt, tényleg bármikor átszakadhatott volna a gát, s akkor, a bajban még jobban felértékelődött volna a csendőrség, rendőrség és tűzoltóság – amúgy is fontos – jelenléte.
A tanácstagok közül elsőként a köpeci Bíró Béla szólalt fel. Élete során legalább harminc árvizet megélt, úgyhogy tapasztalatból mondhatja, a mostani legfeljebb közepes erősségű volt. Nemcsak ezzel voltak tisztában az emberek, hanem azzal is, hogy a gát áttörése esetén is legalább hat-nyolc órába telt volna, amíg a víz elárasztja az Olt és a házak közti négyszáz hektárt, tehát menekülni sem volt okuk. Amúgy a kocsmában azért voltak annyian, mert a faluban híre ment, az iskolánál falugyűlés lesz, és azon a miniszter asszony is részt vesz. Amikor kiderült, gyűlést csak a vezetőség tart, az emberek a kocsmánál álltak meg. Bíró Béla szerint viszont pánikkeltés miatt elmarasztalhatóak azok az egyenruhások, akik az éjszaka kellős közepén hangosbemondón mondták be, átszakadt a gát, meneküljön, aki tud.
Incze István RMDSZ-es tanácstag a környékbeli gazdák nevében mondott köszönetet a gáterősítésben résztvevőknek: munkájuk eredménye, hogy a germinációban még nem levő vetésekben csak 20–25 százalékos kár keletkezett.
A Háromszék azon kérdésére, hogy a gát erősségét a veszély óta ellenőrizték-e, illetve valamilyen beruházás várható-e, Lázár-Kiss Barna András azt felelte, az illetékesek ilyen kérdéseket a helyi önkormányzatokkal nem szoktak megtárgyalni, helyette kész tények elé állítják őket. Ő abban reménykedik, hogy lesz gáterősítő beruházás, hiszen nyilvánvalóvá vált, bármikor komoly gondot okozhat egy kiadósabb esőzés.