— Ezt a füvet én gyökerestül kihúzom — mondta hetvenkedve a többi madárnak.
A fű nagy volt, a búbos pacsirta kicsike. A madarak nem hitték, hogy boldogul.
— Gyönge vagy te ahhoz — csúfolták.
Erre a kicsi pacsirta megmérgesedett, s leröppent a fáról a fű mellé. Csőrébe vette a rezgőfű szárát, s nagyot rántott rajta. A fű meg sem rezdült.
— Minek erőlködsz, hiszen úgysem bírsz vele — mondták a madarak.
De a búbos pacsirta csak nem tágított. Próbálta jobbról, próbálta balról. Mikor ötödszörre rugaszkodott neki, a fű szára elszakadt, a kicsi pacsirta pedig hanyatt esett. A madarak úgy kacagtak, majd lefordultak a fáról.
Elszégyellte magát erősen a búbos pacsirta. De nem akarta megvallani, hogy felsült. Hencegve azt csicseregte hát:
— Én is így akartam! Én is így akartam!
