Az RMDSZ a közigazgatási törvénykönyv vitájának halasztását kérte és valós párbeszédet szorgalmaz az ügyben, mivel az a tervezet, amely a szenátus szakbizottsági megerősítésére vár, sokkal inkább központosítani akar, mint decentralizálni – hangsúlyozta Kelemen Hunor tegnap a francia közszolgálati rádió (RFI) román adásában.
Az RMDSZ elnöke rámutatott, a közigazgatási kódex hosszú távon meghatározza a helyi közigazgatás működését és az önkormányzatok szerepét, de feltételezése szerint a tervezetet, amelyhez már a kormány is módosításokat javasolt, nem politikusok, hanem olyan alacsonyabb rangú hivatalnokok dolgozták ki, akiknek a központosítás az érdekük.
Kelemen Hunor a hibák egyikeként a prefektus hatáskörének megerősítését nevezte meg:nemcsak felügyelné, hanem ellenőrizné is az önkormányzatok döntéseinek törvényességét; az RMDSZ elnöke szerint ez már túllép az alkotmány keretein.
A kódex előírná, hogy a jegyző jóváhagyása nélkül ne lehessen közvitára bocsátani egy határozattervezetet. Az RMDSZ elfogadhatatlannak tartja, hogy a jegyző, aki nem választott tisztségviselő, megbéníthassa a helyi és megyei tanács működését.
A megyei tanács elnökének, alelnökének és az alpolgármesterek leváltásához ma a megyei és helyi tanács kétharmados többségére van szükség – az új közigazgatási törvénytervezet ehelyett egyszerű többséget javasol, amely az önkormányzatok működésének stabilitását gátolja – tette hozzá Kelemen Hunor. Sokkal súlyosabban érintené a módosítás a közvagyon épületek megvásárlására és eladására vonatkozó határozatokat, az ezekről szóló döntéseknél az RMDSZ szerint fontos lenne megtartani a kétharmados többséget.
Az RFI-nek adott interjúja során Kelemen Hunort a korrupcióellenes főügyész menesztése körüli politikai vitáról is kérdezték. Az RMDSZ elnöke azt mondta: senkit sem lepett meg, hogy Klaus Iohannis államfő megtagadta a főügyész leváltását, azt azonban sokkal súlyosabb gondnak nevezte, hogy a hírszerző szolgálat a korrupcióellenes ügyészséggel és az igazságszolgáltatás többi intézményével is titkos együttműködési megállapodásokat kötött. Úgy értékelte: nem lehet független igazságszolgáltatásról beszélni, miután nemcsak a vádhatóságokat, hanem a bíróságokat is „más intézmények” alá sorolták. „Ez sérti az alkotmányt, az alkotmányos elveket, a hatalmi ágak elkülönítésének elvét” – szögezte le az RMDSZ elnöke.