Huszonnyolc év nem olyan sok annak, aki 59 évesen élte át az 1989. december végi, 1990. kora tavaszi mocskos, megalázó politikai eseményeket, a diktátor kivégzése után Szatmárnémetiben, Marosvásárhelyen, Aradon, Máramarosszigeten és Erdélyben, Székelyföld majd minden nagyobb településén kirobbant xenofób, fasiszta és nacionalista, magyargyűlölő kirohanásokat.
Nemrég selejteztem, böngésztem át azon romániai magyar kiadványaimat, amelyek új cím alatt és bátrabban merték kitálalni a szomorú valóságot az új helyzetbe került magyar olvasóknak. A volt kedvenc, a Munkásélet, a szakszervezetek szerény hetilapja az összevissza lövöldözések napjaiban Valóság címmel jelent meg, jó néhányat megőriztem 1990–991-es számaiból. Napjainkig érvényes rövid publicisztikai írásokat találtam bennük, olyan szövegeket, amelyek sajnos nem évültek el. Pápai Judit az Erdélyi valóságok... valótlansága című jegyzetét idézném: ,,Mi ez, ha nem a demokrácia, a szabadság, az egyenlő jogok megcsúfolása. Mi ez, ha nem fasizmus, az újabb fajtából, ami egészen addig megy el, hogy már-már visszasírja a diktatúrát, amely féken tudta tartani a nemzetiségeket. De félre az indulatokkal. És mondjuk el újra meg újra a magyar nemzetiségű kisebbség nevében: csak anyanyelvű iskolákat, egyetemeket, szabad nyelvhasználatot, az országban együtt élő minden nemzetiségű kisebbség számára egyenlő jogokat akarunk. Itt, Erdélyben, Románia földjén akarunk élni, tanulni és dolgozni, ahogy eddig is tettük, évszázadokon át, jó egyetértésben és testvériségben a román néppel. Még akkor is, ha a Vatra Românească Szövetség mindent megtesz azért, hogy ez ne sikerüljön.”
Közvetlenül alatta Rácz Miklós Névtelen honvédek címen Máramarosszigetről írja: ,,A közel 700 éves város műemlékekben gazdag hely. Most pusztán egy különös sorsú, március 15-éhez fűződő márványoszlop kapcsán lenne néhány megjegyzésem. Az emlékművet, amely a református templomban áll, a múlt században emelték a város lakói Asztalos Sándor és Móricz Samu szigeti hős honvédek emlékére. Sajnos ez ma már nem derül ki róla, ugyanis a negyvenes évek óta a márványoszlopnak állandó metamorfózist kellett elszenvednie. Előbb román nyelvű szöveggel gazdagodott, azután »az aranykorszak« áldásait osztogató szervek lekapartatták róla a magyar szöveget – egyetlen nyelvet beszélünk alapon. Végül alapzatára márványtábla került, erről viszont eltűnt a két honvéd neve. Felhívjuk az RMDSZ, valamint más jóérzésű pártok, szervek, szervezetek figyelmét: hassanak oda, hogy az emlékműre az eredeti szöveg kerüljön vissza, így az visszanyerhesse hitelességét!”
Vajon ez a kérés megoldódott, vagy szintén érvényes még?
