Mondom, természetes is, meglepő is egyszerre ez a gesztus, hiszen korábban is estek kísérletek a ,,csúcstalálkozó" megszervezésére, de hol ezért, hol azért elmaradtak a találkozások, vagy éppenséggel fiaskónak bizonyult a közeledés. A legemlékezetesebb a szatmárnémeti eset volt, amikor csúcsgyülekezést tartott az RMDSZ, és voltaképpeni alakuló ülését az EMNT. Egymástól néhány lépésre, kőhajításnyira, mondhatni, de nem ültek egy asztalhoz semmiképpen, pedig akkor megszülethetett volna a ,,második szatmári béke", a szerencsés, az előre mutató, a nemzeti közösségünk hasznára való. De nem lett semmi belőle, pedig jóhiszeműen fel kellett volna tételezni, hogy nem kurucok és labancok tartanak összejövetelt ugyanazon városban, hanem itt is, ott is kurucok volnának, ha más-más elképzelésekkel is...

Még volt (lett volna) jó néhány alkalom a széthúzás, a kétfelé masírozás megszüntetésére, de érdemi lépés nem történt soha. Most elérkeztünk egy kritikus mozzanathoz: vagy lesz, vagy nem lesz európai parlamenti képviselete az erdélyi magyarságnak, jövőre pedig vagy lesz, vagy nem lesz hazai parlamenti részvétel. Nem kegyelemből való, egyszemélyes, a honi olaszokéhoz hasonló, hanem súlyunkhoz és számarányunkhoz méltó. Ezekkel a dolgokkal már nem lehet játszani, nem lehet a személyi és csoportérdekű haragszomrádot erőltetni, hanem meg kell találni — bármilyen nehéz — a közös nevezőt, avagy, ha jobban tetszik, a legkisebb közös többszöröst. Ez sokkal fontosabb ma bármilyen vitézi kardmarkolászásnál vagy bölcs stratagémák emlegetésénél.

Tőkés László a minap még arról panaszkodott, hogy őt a szövetség vezetői eleddig hivatalosan meg nem keresték még, a sajtóból értesült némely ködös szándékokról, a sajtó pedig tudni vélte, hogy talán a bálványosi szabadegyetem alkalmával kerülhet sor a nagy találkozásra.

Hát most itt van a hivatalos és konkrét ajánlat, itt az alkalom, hogy a két vezető személyiség öntsön végre tiszta vizet a pohárba, s ne távolságtartó, egymásra való mutogatással rontsa tovább a közösség esélyeit. Mert a széthúzással már csak rontani lehet dolgainkon. Esetleg végzetesen, de hosszú időre kihatóan mindenképpen.

Bizonyosan akadnak most is mindkét táborban elszánt ,,gerillaharcosok", kik már oly nagyon összebarátkoztak a széthúzással, hogy egyik oldalon az ,,Ugocsa non coronat" kardcsörtetéssel, a másikon pedig az ,,ezekkel nem közösködünk" sunyiságával próbálják elejét venni a kikerülhetetlen kompromisszumnak, a legokosabb pragmatizmus által diktált összefogásnak.

Nem kell többé hallgatni rájuk. Marosvásárhely most jó példát mutat: együtt szavaznak az autonómiáról az RMDSZ, az MPSZ és az SZNT táborai.