Felröppent a hír: megtalálták Pusztai Ferenc maradványait azon a helyen, ahol eddig is sejtettük elhantolását. Újabb hír a ,,drótnélkülin": el is temették a csontokat az ozsdolai temetőben (talán a sógornő, Pusztai Anna gondoskodása volt?). Szintén ellenőrizetlen csatornákon: a falu vezető tisztségviselői és egyházi méltóságai (megmaradva eddigi elutasító álláspontjukon) mindettől távol tartották magukat. Minthogy ezek ellenőrizetlen hírek, remélem, a hitelesség kedvéért (és végre a távoltartás okának tisztázásáért, ha a hír igaz) az érintettek reagálnak felvetésünkre.
Miről van szó? Pusztai Ferenc az ötvenes évek elején, ahogy ez kiderül Iochom István jól dokumentált könyvéből (Pusztai, Jeges, Dézsi — Kézdivásárhely, Székely Nyomda, 2006), társaival fegyveresen szegült szembe a kommunista diktatúra helyi képviselőivel, s ezért mi, az egykori diktatúra áldozatai nem amolyan ,,betyárok"-nak tekintjük őket, hanem politikai ellenállóknak és a kommunizmus mártírjainak. Akkor is, ha ez falustársaik véleményében másként jelenik meg. Nyilván azért, mert tevékenységük következményeként többeknek meghurcolásban volt részük. Tisztelet érte, hogy ezt elszenvedték és túlélték. De ez mind nem ok arra, hogy kitartsanak téves vélekedésük mellett.
Tehát, ha a véletlenül felszínre került emberi maradványok valóban az embertelen módon elhantolt Pusztai Ferencéi, akkor mindenekelőtt el kellett volna (vagy el kell) végeztetni a DNS-vizsgálatokat bizonyság okából. Ha a maradványok — amit okkal feltételezünk a tanúvallomások alapján — Pusztai csontjai, ezeknek a családi sírhelyen történő eltemetése keresztényi (egyházi!!) kötelesség. Továbbá: mivel a kommunista diktatúra mártírja, ezért nyilvános és ünnepélyes kegyeleti szertartásra tarthat igényt, amelyhez mi, a volt politikai foglyok asszisztálni óhajtunk tiszteletadásunk kinyilvánításával. Továbbá: a falu mártírja is, ezért mi úgy véljük, megérdemli az emlékjel (kopjafa, emlékoszlop stb.) felállítását.
Tisztelt ozsdolaiak, gondolják át a fentebb leírtakat. Meggyőződésem, hogy egyetértésre jutunk, és illő módon emlékezhetünk meg arról a fiatalon megölt emberről, aki nem akart mást, mint mi, önök is, valamennyien: elsöpörni az erőszak rendszerét (ha csak úgy lehet: erőszakkal), amely annyira idegen szabadságszerető székely népünktől.
