Mai levelünkLassan odavesznek falvaink is

2018. május 4., péntek, Nyílttér

Az egyik ,,falumban” egy kis elemzést végeztem. Az volt a témája, hogy a régi falusi házak és telkek milyen változáson mentek át az utóbbi 50 év alatt. Néztem ezt a helyzetet így is, úgy is, ebből vagy abból a szempontból is, és már előre leszögezem, hogy nemcsak a Föld forog, hanem a falukép is változik, időben és térben.

Ahhoz, hogy az elemzés minél reálisabb legyen, az emlékezetemben élő régi faluképet hasonlítottam össze a mai újjal. A régi kis falu (nem megyek 1332-ig) 1900 óta is nagyon sokat és állandóan változott.

A hajdani kis, takaros lakóházak szere, száma 1950 óta szinte gyökeresen megváltozott.

Az akkori (vagy régebbi) korból származó egy-két szobás házak 80–90 százaléka újjáépült az újabb kornak megfelelően. Fagerendák helyett téglából vagy műanyagokból húzták fel őket, és nem zsindellyel vagy – mint még korábban – náddal vagy zsúppal födték be, hanem cseréppel vagy az utóbbi időben éppenséggel (különböző színű) fémlemezekkel.

Az újjáépített, de főleg az üres telkekre épült új házak java része már emeletes vagy manzárdos, ilyen-olyan tornyokkal, kiugrásokkal díszített giccses ingatlan. A belső berendezések is kicserélődtek, van vezetékes víz és fürdőszoba, a konyhák is csempézettek, a tévékészülék sehonnan sem hiányzik.
A szocializmus éveiben megkezdődött elköltözések manapság is folytatódnak. Az apai házakat nagyon sok fiatal (de középkorú is) hagyja el, és költözik máshova, városra vagy éppenséggel külföldre

E házak egy részét még lakják az öregek, de zömük gazdát cserél. Eladják, odaadják, nem számít, hogy kinek és mennyi­ért. Az utóbbi 30 év alatt az általam elemzett faluban legalább 50 régebbi házat adtak el telkestül.

A falun belül 10–15 százalékra tehető azok aránya, akik egymás között vagy rokonaiknak adták át a bennvalójukat, az új tulajdonosok 85–90 százaléka máshonnan jött ide építeni vagy lakni. Véleményem szerint azok, akik idegeneknek adták el a lakást, amelyet szüleik verejtékkel építettek, nem ragaszkodnak eléggé szülőföldjükhöz, nem szeretik a szép, kies Háromszéket. Sajnos, emiatt üresen maradtak az iskolák és a templomok is.

Maga a falu arculata is nagyon megváltozott. Az új lakók  sok esetben lebontják a régi házat, és helyére újat, modernebbet építenek. Az építkezési stílus megbomlott. Az épületek elhelyezése a telken az úthoz vagy az utcához viszonyítva összevissza történik, közelebb vagy távolabb, északi vagy déli fekvéssel, sokszor megsértve a szomszédok határait. Tehát egyáltalán nem szabályozott módon, de főleg gusztustalanul telepítették az új házakat. Ez több kérdést felvet. Az illetékes helyi hatóságok sincsenek a helyükön? Hol van az építkezéseket ellenőrző szerv? Hol van az a tervező, de hol van az építészcsoport, és hol az engedélyező? Milyen lehet ezeknek az épületeknek a statikája, vajon megfelelnek-e a tűzvédelmi és földrengés elleni előírásoknak?

A lényeg azonban mégis az, hogy sajnos – lassan, de biztosan –  megváltozik a falu, és nem csupán lakhatás, környezet, csendesség stb. tekintetében, hanem főleg az új tulajdonosok kicserélődése révén, az etnikai összetétel tekintetében határozottan. Ezek az új lakók már nem ragaszkodnak a régi szép szokásokhoz, a múlthoz.

Ezek után bánatosan állapítom meg, hogy a falu mifelénk sajnos házastul, hazástul odavesz, ha engedjük. De miért engedjük, kedves honfitársaim?

N. Kányádi Mihály,­ Szentivánlaborfalva

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 750
szavazógép
2018-05-04: Nyílttér - :

Patikusok Uzonban

Nemcsak híres, köztiszteletnek örvendő orvosai voltak Uzonnak, hanem jól felkészült, emberszerető patikusai is. Az 1930-as években két gyógyszerész is élt a faluban. Nem a lakosság lélekszáma vagy a betegek sokasága miatt, csak véletlenül.
2018-05-04: Nyílttér - Ferenczy L. Tibor:

Hagyják meg a piacunkat!

Amikor az új szemerjai ,,dollárpiacon” a vasárnap délelőtti órákban egy fiatal, virágüzletében dolgozó elárusítónő megkérdezte, hogy aláírnám-e a petícióját, amit már vagy hú­szan megtettek előttem, gondolkodás nélkül igennel feleltem.