A település nevét adó védőszentre emlékeztek a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-templomban a városünnep utolsó napján.
Dávid György plébános üdvözlő szavakkal köszöntötte a jelenlevőket, Pakó Benedek atyát és Sepsiszentgyörgy város testvértelepüléseinek képviselőit is, akik együtt ünnepeltek az egyházközséggel és a megyeszékhely lakóival. Hangsúlyozta, hogy mi is Szent György példáját akarjuk élni, bátorított, hogy az igazságért, Krisztusért merjük odaadni az életünket vagy legalábbis valamennyit belőle… A szentmise liturgiáját Miklós Katalin hegedű- és Lőfi Gellért orgonajátéka, Mocanu Erika énekhangja gazdagította. Ugyanakkor két kisgyermeket is megkereszteltek.
Bilibók Géza tusnádfürdői plébános igehirdetésében tükröt állított a mai kor emberének, az önvizsgálaton keresztül a felmerült témák – család, otthon, elvándorlás, kiégett életünk kozmetikázása stb. – továbbgondolására késztette a jelenlevőket. Kiemelte, mennyire fontos, hogy a családba életszeretetet vigyünk, mert az élet sodrásában hányszor érezzük azt, amit a költő így fogalmaz meg: „Nem emel fel senki.”
Sokszor otthon felejtjük őszinte önmagunkat; sokszor jó lenne bocsánatot kérni azért, mert „lelkesedő önmagamat ma lehűtve hoztam közétek”. Pedig a megbocsátó szív az élet legnagyobb gyógyszere.
„Azt érzékelem magunk között, hogy elvárjuk: értem harcoljanak a sárkánnyal is, de én nem tartom szomorúnak vagy kiábrándítónak, ha érdekeim miatt szövetséget kötök ővele. Sokszor érezzük, hogy a mieink beengedték a sárkányt az életükbe. A sárkánynak megannyi feje van, a mi gúnyolódó, megszóló szavainkban, a gyanú ébresztésében is tapasztaljuk.” Szót emelt az üresedő templomainkért, a falvainkban sokasodó elhagyatott és beszegezett kapukért: sokszor érezzük úgy, hogy állandóan vergődünk a jobb lehetőségekért. De mivé válna az életünk, ha nem lennének ágak, amelyekbe kapaszkodjunk? Ilyen kapaszkodó számunkra az otthon, a templom, a hit, a barátság, a szeretet...
Akkor hiteles az élet, akkor boldog és szép, ha akár egy embernek is ágat, kapaszkodót jelentünk.
Égető szükség van a hitből élő emberre, akárcsak Szent Györgyre. Milyen jó lenne, ha nemcsak Istentől várnánk el, hanem egymásról is gondoskodnánk. A templomból felemelt szívet kapunk – biztatott a plébános, aki Tompa László Lófürösztés című versével zárta a prédikációt.
