Művészetisek hangversenye a Krisztus király-templomban Akik csodát alkotnak

2018. május 5., szombat, Magazin

Hat ifjúsági együttes lépett fel csütörtök este a Krisztus király-templomban azon a hagyományos évadzáró komolyzenei hangversenyen, amelyen a Plugor Sándor Művészeti Líceum ifjú zenei reménységei bizonyíthattak. Elnézve az ifjú előadókat, megállapíthatjuk, hogy sajátos kóruskultúra és komolyzenei műveltség jellemzi Sepsiszentgyörgyöt, és a jelek szerint lesz is, aki továbbvigye ezt.

Az előadók – a DoReMi gyerekkórus, a Reménység kamarazenekar, a Campanella gyerekkórus, az Eufónia ifjúsági kamarakórus, a Marziale fúvószenekar és a Szerenád kamarazenekar – egyéni és közös produkciói háromszáz éves zenei utazásra hívták a nagyérdeműt, a zenei barangolás Vivalditól egészen a kortárs John Rutterig tartott. Vezető tanáraik: Lőfi Gellért Attila, Maksai József, Sebestyén-Lázár Enikő és Sipos Zoltán.

Sebestyén-Lázár Enikő, az iskola igazgatónője Kodály-idézettel nyitotta az estét: „Aki zenével indul az életbe, bearanyozza minden későbbi tevékenységét, az életnek olyan kincsét kapja ezzel, amely átsegíti sok bajon. A zene tápláló, vigasztaló elixír, az élet szépségét, s ami benne érték, azt mind meghatványozza.”

Bejelentette továbbá, hogy a koncert végén most először csendül fel a Plugor-iskola himnusza, amely az Opra Balázs József–Kocsis István szerzőpáros alkotása.

A DoReMi gyerekkórus kezdte el a dalok sorát, egy-kettőre átvehettük a fiatalos lendületet tőlük Ránki György dalát hallgatva. A Reménység gyerekzenekar Vivaldi C-dúr Concertinóját és a Haydnnak tulajdonított Gyerekszimfóniát adta elő. A műben hallhatóak érdekes hangszerek is, többek között egy kereplő. Vannak, akik ez utóbbi művet Mozart apjának, Leopold Mozartnak tulajdonítják. A Campanella gyerekkórus többek között Kodály Zoltán Ave Maria darabját adta elő, megfelelő áhítattal. A Marziale ifjúsági fúvószenekar igazi bravúrra vállalkozott: mégpedig Gershwin Kék rapszódiájának előadására. Érdekes volt ez a fúvósátirat vonósok és zongora nélkül. A Szerenád ifjúsági zenekar többek között Mendelssohn 2. D-moll Koncert darabját adta elő két oboára. A szólóhangszereken Vitályos Dorottya és Nagy György Sedrik játszott. Az Eufónia ifjúsági kamarakórus Franz Schöggl Pisztráng-variációit adta elő. Elhangzott Schubert híres Pisztráng-dala kilenc változatban, többek között Mozart, Beethoven és Liszt stílusában.

Az este a Plugor Sándor Líceum himnuszával zárult: „Mit nem lát a szem, te azt fested, / Mihez a szó kevés, azt vésed kőbe. / Nézd, vásznon fekszik a lelked.”

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 755
szavazógép
2018-05-05: Sport - :

Atlético Madrid–Marseille döntőt rendeznek (Labdarúgás, Európa-liga )

Az Atlético Madrid az idegenbeli döntetlen után a csütörtöki visszavágón Diego Costa góljával legyőzte az Arsenal csapatát az Európa-liga elődöntőjében, így a spanyol gárda nyolc év alatt ötödik nemzetközi kupadöntőjében léphet pályára. A Salzburg–Olympique Marseille mérkő­zésen hosszabbításra volt szükség, de végül a francia együttes jutott a fináléba.
2018-05-05: Magazin - :

A Halott Pénz Sepsiszentgyörgyön

Erdélyi turnéja egyik állomásaként május 6-án 19 órától Sepsiszentgyörgyön koncertezik a Halott Pénz együttes. A Plugor Sándor Művészeti Líceum udvarán, az 1956-os emlékparkban zajló eseményre jegyek a helyszínen válthatók 35 lejért.