Romániai látogatásra hívta meg Viorica Dăncilă Ferenc pápát pénteki vatikáni látogatása alkalmából. A Szentatya azt felelte, hogy jövő év elején ellátogat országunkba. A gyulafehérvári római katolikus érsekség segédpüspöke, Tamás József szerint azonban nem teljesülnek a pápa romániai látogatásának feltételei.
A román kormányfőt privát audiencián fogadta a katolikus egyház vezetője, amelyet eredetileg 30 percre terveztek, de 45 percesre húzódott. Dăncilă hangot adott azon óhajának, hogy a modern román állam centenáriumi évét a Vatikánban is román vonatkozású kulturális, akadémiai és vallási rendezvények sorával tegyék emlékezetessé. Ugyanakkor köszönetet mondott azért, hogy a Szentszék a Castel Gandolfo-i Apostoli Palotában adott otthont a Románia kincsei a Vatikánban című kiállításnak. A beszélgetés során szóba került a két állam álláspontjának közelítése Európa jövőjéről, emberjogi kérdések, a vallásszabadság témaköre, valamint az Európa keresztény gyökereihez való viszonyulás.
A Szentatya gratulált ahhoz, hogy Dăncilă az első női miniszterelnök Romániában, és afelől érdeklődött, hogy érez-e magában erőt kitölteni mandátuma idejét. „Határozott igennel feleltem” – idézte fel a miniszterelnök. A kormányfő arról beszélt Ferenc pápának, hogy szeretné, ha Romániában kevesebb lenne a széthúzás, és ha „a csúnya szavakat szépekkel helyettesítenék”. A pápa arra is kíváncsi volt, hogy Romániában egyetértés van-e a katolikusok és az ortodoxok között, erre is igennel felelt a kormányfő. Azt is elmondta, milyen ajándékokat kapott a Szentatyától: egy kisplasztikát, amely a jó győzelmét jelképezi a rossz fölött, három könyvet és a pápa üzenetét a békéről. Viorica Dăncilă egy személyre szabott tollat, hagyományos román fajtájú zöldségmagvakat és almafacsemetét ajándékozott Ferenc pápának.
„Ahol az alapvető emberi jogok sérülnek, ahol a hívek nem gyakorolhatják az alkotmány biztosította kisebbségi és felekezeti jogaikat, ott nem beszélhetünk a pápalátogatás lehetőségének biztosításáról” – idézte fel a Maszol hírportál érdeklődésére Tamás József római katolikus segédpüspök az érsekség tavaly megfogalmazott álláspontját. A korábbi problémákhoz most még a marosvásárhelyi katolikus gimnázium ügye is hozzáadódik, ezért az érsekség „nem szívesen venné” a pápa látogatását – amelyről egyébként a sajtóból értesültek –, amíg Romániában nem rendeződnek a dolgaink. Az egyházi vezető azt is elképzelhetőnek tartja, hogy az erdélyi katolikus egyházat nem is vonják be az út megszervezésébe, ahogy II. János Pál pápa látogatásakor sem tették. Annak idején a katolikus egyházfő ökumenikus látogatásra utazott Romániába, és Erdélyt nem kereste fel.