Így gazdálkodott az RMDSZ

2018. május 12., szombat, Belföld

Gazdálkodására vonatkozó adatokat hozott nyilvánosságra pénteken honlapján az RMDSZ, azt követően, hogy az Átlátszó Erdély blog által indított per végén a bíróság kötelezte erre.

A honlapra feltöltött adatok szerint az RMDSZ tulajdonában 29 ingatlan található, amelyek megvásárlására összesen 3 744 990 lejt költött. A listán egy Aradon vásárolt ingatlan a legdrágább. Ennek 1 887 000 lejes vételárát 2020-ig részletekben törlesztik. Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök a Maszol portálnak elmondta: a tágas belső udvarral rendelkező, több irodahelyiségből álló épületegyüttes az Arad megyei RMDSZ székháza, amely gyakorlatilag az aradi magyarság közösségi házaként működik. A megvásárolt ingatlanok többsége a helyi vagy megyei szervezet székhelyéül szolgál, de vannak köztük szolgálati lakások is Bukarestben, illetve Kolozsváron az RMDSZ munkatársai számára. Ugyanezek a rendeltetései a 32 bérelt ingatlannak is. Ezek éves bérleti díja összesen 313 975 lej. 2009 és 2017 között az RMDSZ mintegy húsz, a tulajdonában lévő, illetve bérelt ingatlanban végzett felújítási munkálatokat összesen 1 582 937 lej értékben. A legtöbbet a nagyszalontai RMDSZ-székházra költött, amely Porcsalmi szerint átvételekor szinte lakhatatlan volt.
Az RMDSZ politikusai, munkatársai összesen 606 külföldi kiszálláson vettek részt 2009 és 2017 között, az esetek 80 százalékában Magyarországra utaztak, és összesen 249 451 lej napidíjat vettek fel. Két kínai és egy amerikai utat is elszámoltak az RMDSZ politikusai. Azt, hogy kik hova utaztak, a  személyi adatok védelmére hivatkozva nem hozták nyilvánosságra. Közölték viszont az utóbbi nyolc évben vásárolt képzőművészeti alkotások listáját is. Ezeket különféle díjak átadásakor ki is osztották.
A román költségvetésből a magyar közösségnek nyújtott, az RMDSZ által kezelt támogatás kérdése több mint egy évtizede érzékeny témája az erdélyi magyar közéletnek. Az ellenzéki magyar pártok több rendben azzal vádolták a szövetséget, hogy pártépítésre használja a közösség számára kiutalt pénzt.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2018-05-12: Belföld - :

Romániába látogat Ferenc pápa

Romániai látogatásra hívta meg Viorica Dăncilă Ferenc pápát pénteki vatikáni látogatása alkalmából. A Szentatya azt felelte, hogy jövő év elején ellátogat országunkba. A gyulafehérvári római katolikus érsekség segédpüspöke, Tamás József szerint azonban nem teljesülnek a pápa romániai látogatásának feltételei.
2018-05-12: Belföld - :

Vannak még elégedetlenek

Az egészségügyben dolgozó bio­kémikus, biológus- és vegyészkamara több tucat tagja tüntetett – maszkban, védőkesztyűvel és védőszemüveggel – pénteken az egészségügyi minisztérium előtt, mivel elégedetlenek a bérek kiszámításakor alkalmazott szorzókkal és a bérezési hierarchiával.