Fogathajtás Ismét benépesül az oltszemi pálya

2018. május 14., hétfő, Sport

Oltszem ad otthont az év első fogathajtóversenyének Romániában, hiszen a bodoki önkormányzat, Kovászna Megye Tanácsa és a Román Lovas Szövetség május 17–20. között a tavaly átadott fogathajtópályán szervezi meg az országos bajnokság első fordulóját.

  • Fotó: Miska Brigitta
    Fotó: Miska Brigitta

A pálya nemcsak európai, hanem világviszonylatban is egyedinek számít, és második alkalommal rendeznek országos fogathajtóversenyt, amelyre ezúttal 16 fogat nevezett be. Tavaly a színvonalra és a hangulatra nem lehetett panasz, hiszen a szervezők és a versenyzők is kitettek magukért, a több száz nézőnek pedig látványos viadalban lehetett része. 2017-ben 17 fogat tette próbára magát, köztük egy négyes fogat Bodó Zoltán fogathajtó irányításával. Összetettben Pál Attila az első helyen zárt, a kökösi Farm utca 500. szám alatt található Bartha-lovastanya fogathajtója, a 26 éves Bar­tha Eduárd két fogattal versenyzett, és mindkettővel dobogóra állt.

Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a hétvégi sportesemény kapcsán elmondta, Bodok községben előbb az országos bajnokság első fordulóját rendezik májusban, majd júliusban egy nemzetközi két- és háromcsillagos megmérettetésre kerül sor, ezzel pedig Bodok is bekerült egyetlen romániai településként 2018-ban a fogathajtás versenynaptárába Hollandia, Németország, Franciaország és az Amerikai Egyesült Államok mellé.

„Az oltszemi fogathajtópályán megszervezett rangos lovas parádék messze viszik Háromszék hírnevét nemcsak az országban, hanem a határon túlra is. Megyei önkormányzatként továbbra is teljes vállszélességgel támogatjuk a helyi községvezetés célratörő ötleteit és munkáját, mert ott, ahol van elképzelés és akarat, eredmény is van” – fogalmazott az elnök.

Fodor István, Bodok község polgármestere közölte, már javában zajlanak a versennyel járó előkészületek, a benevezett lovakat ezúttal is a kastély udvarán felállított mobil bokszokban helyezik el, a hajtók és segédek elszállásolását pedig a környező településeken igyekeznek megoldani. A pálya területrendezése is a végéhez közeledik, ez rengeteg időt és energiát emésztett fel, hiszen a márciusi áradás teljesen elöntötte a héthektáros területet, ezért feltöltötték az Olt-hídtól a pályáig vezető utat. „Idén is, csakúgy, mint tavaly, a község lakói sokat segítettek a munkálatokban. Örülünk, hogy évről évre nő lovas rendezvényeink színvonala, idén két megmérettetésnek is otthont adunk” – mondta az elöljáró.

A fogathajtók szerdán érkeznek Oltszemre, csütörtökön a 15 órakor kezdődő technikai ülést követően a lovak kötelező orvosi vizsgán vesznek részt, pénteken 11 órakor a díjhajtásra, szombaton szintén 11 órakor a maratonhajtásra, vasárnap 12 órakor pedig az akadályhajtásra kerül sor. (miska)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 755
szavazógép
2018-05-14: Sport - :

Hamilton győzött, Vettel csak negyedik (Forma–1 )

A világbajnoki pontversenyben vezető, négyszeres vb-győztes Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte tegnap a Spanyol Nagydíjat, amelyen az összetettben második Sebastian Vettel, a Ferrari szintén négyszeres világbajnoka csak negyedik lett.
2018-05-14: Sport - :

Ötödik a Sepsi-SIC 2., hatodik a KSE (Kosárlabda )

Akárcsak tavaly, idén is két háromszéki alakulat volt érdekelt a kosárlabda női I. ligában. A külön-külön csoportban harcoló alakulataink közül a háromszoros bajnok Sepsi-SIC második csapata az ötödik, míg a Kézdivásárhelyi SE gárdája a hatodik helyen zárta a selejtezőkör utáni második szakaszt.