Kosárlabda Ötödik a Sepsi-SIC 2., hatodik a KSE

2018. május 14., hétfő, Sport

Akárcsak tavaly, idén is két háromszéki alakulat volt érdekelt a kosárlabda női I. ligában. A külön-külön csoportban harcoló alakulataink közül a háromszoros bajnok Sepsi-SIC második csapata az ötödik, míg a Kézdivásárhelyi SE gárdája a hatodik helyen zárta a selejtezőkör utáni második szakaszt.

  • A KSE csapata
    A KSE csapata

A zöld-fehérek tartalékosan utaztak Marosvásárhelyre, ahol a Kolozsvári U, az Aradi ICIM, az Alexandria, a Brassói Olimpia és a házigazda Sirius alakulatával mérkőztek meg, s egy győzelemmel és négy vereséggel fejezték be a döntőtornát. A Sepsi-SIC 2. súlyos vereséggel indított, hiszen 86–44-re veszítette el a kincses városbeli egyetemisták elleni meccsét. A folytatásban már rendezte sorait a szentgyörgyi csapat, és szoros találkozót vívott az Araddal szemben, amelytől végül 60–52-re kapott ki. Az Alexandria 77–61 arányban bizonyult jobbnak nála, majd következett a Cenk alattiak ellen elért 62–49-es sikerük. A sepsiszentgyörgyi lányok a vásárhelyi Sirius ellen zárták a tornát, és 71–50-re veszítették el a házigazdákkal játszott párharcot. A szatellitcsapatok küzdelemsorozatát a Kolozsvári U nyerte a második ICIM és a harmadik Alexandria előtt.

A végső rangsor: 1. Kolozsvári U (5 győzelem/0 vereség) 10 pont, 2. Aradi ICIM (4/1) 9 pont, 3. Alexandria (3/2) 8 pont, 4. Marosvásárhelyi Sirius (2/3) 7 pont, 5. Sepsi-SIC (1/4) 6 pont, 6. Brassói Olimpia (0/5) 6 pont.

A Kézdivásárhelyi SE a feljutásért kiírt küzdelemsorozat elődöntős szakaszában a Târgoviştével, a Konstancai Phoenix együttesével, a Nagyváradi U MSC csapatával, a Bukaresti Rapiddal, a szintén fővárosi Agronomiával, valamint a Sportul Studeţesc gárdájával és nem utolsósorban a Ploieşti-i MSC-ISK-val harcolt. Az oda-vissza alapon megrendezett bajnokság utolsó fordulójában a céhes városbeli lányok a Ploieşti vendégeként léptek pályára, s 69–40 arányban diadalmaskodtak. Ezen siker mellett a KSE mérlegéhez hozzáadódik további három győzelem és tíz vereség, hozománya pedig 18 pont volt. A pontvadászat legjobbjának a Târgovişte bizonyult, s május 25–27. között annak a négyes tornának lesz a házigazdája, amelyet az élvonalba való feljutás kiharcolása érdekében írt ki a szakszövetség. A turnén a bajnokság legjobb négy csapata vesz részt.

A végső rangsor: 1. Târgovişte (13 győzelem/1 vereség) 27 pont, 2. Konstanca (12/2) 26 pont, 3. Nagyvárad (9/5) 23 pont, 4. Rapid (8/6) 22 pont, 5. Agronomia (8/6) 22 pont, 6. Kézdivásárhelyi SE (4/10) 18 pont, 7. Ploieşti (2/12) 16 pont, 8. Sportul Studenţesc (0/14) 14 pont.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2018-05-14: Sport - :

Ismét benépesül az oltszemi pálya (Fogathajtás )

Oltszem ad otthont az év első fogathajtóversenyének Romániában, hiszen a bodoki önkormányzat, Kovászna Megye Tanácsa és a Román Lovas Szövetség május 17–20. között a tavaly átadott fogathajtópályán szervezi meg az országos bajnokság első fordulóját.
2018-05-14: Sport - :

Két háromszéki és két SIC-játékos a válogatottban (Kosárlabda )

A román felnőtt női kosárlabda-válogatottat edző Dragan Petricević két háromszéki és két Sepsi-SIC-játékost hívott be a nemzeti csapat nyár eleji összerázójára, amely alatt az együttes június 18–21. között egy csehországi barátságos teremtornán vesz részt.