Ígéretesnek mutatkozott a súlyos depresszió és az öngyilkos gondolatok gyors kezelésében a ketamin. Bár a szer elsősorban partidrogként ismert, használata érzéstelenítőként engedélyezett.
Egy amerikai tanulmány szerint orrsprayként való használata nyomán a pácienseknél jelentősen javultak a depressziós tünetek az első 24 órában – írja a BBC. A brit pszichiáterek kollégiuma (Royal College of Psychiatrists) szerint tanulmányuk révén a szer egy lépéssel közelebb kerülhet ahhoz, hogy a közegészségügyi rendszerben felírható gyógyszerré váljon.
A kutatásban 68 embert vizsgáltak, akiknél fennállt az öngyilkosság veszélye. Mindannyiukat kórházban, antidepresszánsokkal kezelték. A páciensek fele ezen felül ketamint kapott orrsprayként, másik fele placebót. A ketamint kapóknál jelentős javulás mutatkozott a depresszió tüneteiben a kezelés első négy hetében, huszonöt nap után azonban a hatás gyengült.
A tanulmány szerzői úgy vélik, ez arra utal, hogy a ketamin hatásos lehet a súlyos depresszióban küzdők gyors kezelésekor és az öngyilkosság magas kockázata esetén. Segíthet a kezelés kezdeti szakaszában, az antidepresszánsok nagy részének ugyanis 4–6 hétre van szüksége, hogy elérje hatását.
Az orrspraynek három kísérleti szakaszon kell átesnie, hogy alkalmazható lehessen kezelésekre. Bár a kutatás során nem számoltak be ketaminfüggőségről, a szerzők arra figyelmeztetnek, hogy több vizsgálatra lesz szükség ennek ellenőrzésére.
Nagy-Britanniában már 2011 óta végeznek kísérleteket a ketamin depresszió elleni használatára, ott a ketamin intravénás alkalmazásának a lehetőségét vizsgálják. Rupert McShane oxfordi szakértő szerint a ketamin olyan depressziós eseteken segíthet, amelyeken korábban semmi más.
Mivel a ketamin érzéstelenítőként orvosi használatra engedélyezett, korlátozottan felírható depresszió ellen is, ami megtörténik az egyesült államokbeli és brit magánklinikákon. Ahhoz azonban, hogy a közegészségügyben is felírható legyen, külön engedélyt kell kapnia. (MTI)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.