Test és lélek pallérozása a Waldorf-olimpián

2018. május 17., csütörtök, Életmód

Az ókori görög olimpiáról és az újkori olimpiákról sokan tudnak – előbbire az emberiség eddigi legnemesebb küzdelmeként gondolunk, utóbbiak egyre inkább a győzni akarást jelképezik. A Waldorf-pedagógiában az ötödikesek olimpiája a görög korszak egyik legszebb mozzanata, amikor a görög mitológiákból, énekekből merített hangulatban, a szépség, igazság és erő mottó jegyében próbálják ki önmaguk felső határát. Szombaton ezt tették a sepsiszentgyörgyi Waldorf-osztályos ötödikesek a Benedek-mezőn, ahol nem a másodpercek és a centiméterek számítottak, hanem a mozdulatok harmóniája, a gerely hajításának íve és a mindenben jelen lévő csapatszellem.

  • A birkózásnál volt a legerőteljesebb a szurkolók hangja Ferencz Csaba felvételei
    A birkózásnál volt a legerőteljesebb a szurkolók hangja Ferencz Csaba felvételei

Közel két hónapja készül a Nicolae Colan Általános Iskola Waldorf-tagozata az olimpiára. Nemcsak az ötödikesek, akik ebben az esztendőben a görög történelemmel ismerkednek, hanem a kisebbek is, akik megtanulták az olimpia himnuszát, és ott szurkoltak nagyobb testvéreiknek, diáktársaiknak a játékokon. A tanárok megvarrták a fehér tunikákat, a szülők ráfestették a görög mintákat, Szonda Kinga ötödikes osztályvezető, Bucsi Emese és Constantin Dumitraşcu testnevelő tanár pedig felkészítette a tanulókat a távol- és magasugrásra, birkózásra, gerelyhajításra, stafétára és a maratoni futásra.

A játékok résztvevői már egy nappal korábban kiköltöztek a Benedek-mezei táborba, elkészítették a városállamok zászlóit, és szombaton Spárta, Athén és Korinthosz ifjai görög népdalt énekelve vonultak be a pályára.

Szőcs Emese iskolaigazgató meggyújtotta az olimpiai lángot, és arra kérte a résztvevőket, a szépség, igaz­ság és erő vezérelje őket a játékokban.

Kezdés előtt fogadalmat tettek

 

A huszonhét játékos elénekelte a Waldorf-olimpia himnuszát, letette a fogadalmat, és a magasugrással megkezdődött a nemes vetélkedés. Nem egymással versenyeztek, hanem önmaguk képességeit próbálták ki, mindenki saját magához mérten kívánta a legjobbat teljesíteni. És ez sikerült az első próbán, majd a távolugráson, birkózáson, stafétán, gerelyhajításban, valamint a kitartás és nem a megtett távolság okán maratoninak nevezett futáson.

 

A választás szabadságáért

A sepsiszentgyörgyi Waldorf-oktatás történetében eddig erre csak egyszer volt példa, 2004-ben, amikor a Kiss Árpád Általános Iskola akkori ötödik osztálya hazajött a debreceni olimpiáról, és olyan lelkesek voltak Köllő Zsolt osztályvezetővel együtt, hogy az olimpiának megfelelő komolysággal bemutatót tartottak az iskola sportpályáján. Előttük még két Waldorf ötödik osztály járt Sepsiszentgyörgyről olimpián, 1999-ben és 2000-ben, az akkori diákok mára anyukák és apukák, gyermekeik pedig a helyi Waldorf-óvodában élik meg ennek az alternatív oktatásnak az áldásait. Hogy melyek ezek? – ötödikes gyermekek szüleit kérdeztük erről az olimpia szüneteiben.

Köllő Ildikó a korszakos oktatás előnyeit hangsúlyozta, szerinte a gyermekek jobban el tudnak mélyedni egy adott tananyagban, ha több héten keresztül napi két órában foglalkoznak vele, mint ha ugyanazt az ismeretanyagot feldarabolják.

A természetes anyagok közelségét is fontosnak tartja, az olimpiára való készülés pedig az egész család számára izgalmas volt, azt mondta, új színt hozott a mindennapjaikba. „A megelőző egy-két hónapban korábban keltünk és indultunk iskolába, mert a gyermekek minden reggel a sporttal kezdték a napot. A tanárok elmondása szerint ennek haszna volt az oktatás tekintetében is, a reggeli futóedzés után elcsendesedve jobban oda tudtak figyelni a tananyagra. Fontolgatjuk, hogy a továbbiakban is megtarthatnánk ezt a szokást, hogy nyolc óra előtt legyen egy rövid szaladás a futópályán.”

A választás szabadságát, az önállóságra nevelést emeli ki Miklós András.

„Ez a szabadság nem arról szól, hogy mindent szabad, mint ahogy azt tévesen sokan hiszik, hanem lehetőséget nyújt a gyermekeknek, hogy felfedezzék ezt a szabadságot, a választás lehetőségét, és amit adott helyzetben választanak, aziránt felelősséget vállaljanak. Az olimpia pedig a csapatszellem megerősítésében segít, itt az önálló munkát mindenki összekovácsolja a csapata célkitűzéseivel.” A felszabadultságot hangsúlyozza Bodor Magdolna is, akinek nagyobbik lánya tizedikes egy hagyományos osztályban, s bár ötödikes lánya természeténél fogva felszabadultabb, mint nagyobb testvére, mégis úgy érzi, ebben a Waldorf-oktatás is sokat segít. „Annyi bizonyos, hogy egy szülői megbeszélés egészen másként zajlik a Waldorf-osztályban, mint a tizedikes lányomnál, persze nehézségek itt is, ott is vannak.” Virág Csongor arról beszélt lapunknak, tizenegyedikes fia osztályába nem szokott szülői értekezletekre járni, de a Waldorf-osztályos találkozókra ketten mennek el feleségével, mert itt valami többletet kapnak, és bizonyos alkalmakkor segít, részt vesz az osztály életében.

Zászlóikkal vonulnak a városállamok

 

A Waldorf-tagozat jelenlétét az iskola is pozitívan éli meg. Hosszú szünet után itt indult újra az iskolai Waldorf-oktatás Sepsiszentgyörgyön – miközben az óvodában folyamatos volt a túljelentkezés.

Jelenleg előkészítő, első, második, harmadik és ötödik osztály működik, a hiányzó negyediket ősszel a város más iskoláiból már beiratkozott diákokkal pótolják, ők lesznek a következő tanév ötödikesei. Velük együtt és a jelenleg működő két óvodai csoporttal minden bizonnyal biztosítható továbbra is a Waldorf-oktatás Sepsiszentgyörgyön, amelynek 1994-es indulása óta folyamatos a jelenléte a városban. Az ötödikesek olimpiája pedig bizonyíték arra, van annyi erő ebben a szülői közösségben, hogy újra összeáll a teljes tagozat előkészítőtől nyolcadik osztályig.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint milyen lesz a járvány negyedik hulláma?







eredmények
szavazatok száma 1029
szavazógép
2018-05-17: Család - :

Gyermekeink

2018-05-17: Életmód - Iochom István:

Volloncs Mária, a torjai üvegfestő

Az idei Szent György Napokon szervezett kézművesvásár egyik résztvevője Volloncs Mária torjai üvegfestő volt. Volloncs Mária 2012 decemberének elején állította ki első alkalommal munkáit szülővárosában, a kézdivásárhelyi Vigadóban a Barabás Zsombor Háromszéki Népművészeti Egyesület által szervezett közös tárlaton. Legnagyobb sikerét fakanalas bábuival és festett üvegeivel, illetve poharaival aratta. Nagyobb nyilvánosság előtt először Székelyudvarhelyen mutatkozott be a nyolcadik alkalommal megtartott Míves emberek sokadalmán, ahol egyedi alkotásai osztatlan sikert arattak.