Sorsdöntő identitástudat

2018. május 17., csütörtök, Világfigyelő

Az Európai Unió egysége és jövője szempontjából sorsdöntő kérdés, hogy a következő években a nyugat-európai választópolgárok demokratikus keretek között el tudják-e utasítani az identitásnélküliség politikáját – hangoztatta Kövér László, az Országgyűlés elnöke A közép-európai összefogás jövője – Három tenger, visegrádi négyek, lengyel–magyar tengely című, a Nézőpont Intézet és a Waclaw Felczak Alapítvány által támogatott nemzetközi konferencián tartott köszöntő előadásában.

A házelnök azt mondta: a biztonságos demokrácia megőrzésének kérdésére a nyugat-európai és a kelet-közép-európai politikai eliteknél eltérő válaszok fogalmazódnak meg. Abban egyetértenek, hogy jogállamra és jólétre van szükség, de abban már nem, hogy ezeken túl szükség van-e az önazonosságtudat legszilárdabb alapelemeire, így például a nemi, a családi, a vallási és a nemzeti identitásra. A politikus szerint ma ez a legnagyobb törésvonal és a legfontosabb politikai különbözőség az Európai Unióban. Hangsúlyozta, hogy a visegrádi négyek és a Három tenger kezdeményezés országainak együttműködésében erős összekötő kapocs a természetes emberi azonosságtudat megőrzése iránti alapvető társadalmi igény.

Kövér László szerint az identitásnélküliség ideológiája üzenetének lényege, hogy a felgyorsuló technológiai fejlődés, a digitalizáció, a robotizáció és a mesterséges intelligencia korában az azonosságtudat alapelemei csak a fejlődés akadályai.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy a demokráciában és növekvő jólétben élő nyugat-európai társadalmak korábban nem szálltak szembe politikai elitjeik identitásnélküliségre vonatkozó elképzelésével, ám ebben változást hozhat a tömeges migráció megjelenése.

A közép-európai országok kapcsolatáról szólva alapkérdésnek mondta, hogy a nemzeti identitások viszonyában a múlt században elterjedt nemzeti kizárólagosságot sikerül-e felváltani nemzeti kiengesztelődéssel és méltányossággal. Ha ez sikerül – tette hozzá –, a térség államai új típusú együttműködésének eredményeként minden érintett ország megerősödhet, és erősödik a régió demokratikus rendjének biztonsága.

Arra figyelmeztetett, hogy a visegrádi négyeket – Csehországot, Lengyelországot, Magyarországot és Szlovákiát – és a Három tenger kezdeményezés országait (Ausztria, Bulgária, Csehország, Észtország, Horvátország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Románia, Szlovákia, Szlovénia) sok, Európán belüli és azon kívüli erő akarja a maga politikai céljaira felhasználni.

Szerinte azonban, ha az érintettek meg tudnak állapodni közös céljaikban, nem válnak majd külső hatalmi érdekek játékszerévé.

Kövér László alapkérdésnek mondta azt is, hogy a családokat természetes életközösségekként meg tudják-e erősíteni kulturálisan és gazdaságilag, mert ha ez sikerül, Közép- és Kelet-Európa országai demográfiailag talpra tudnak állni és munkaerőpiaci szükségleteiket is képesek lesznek maguk biztosítani.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 758
szavazógép
2018-05-17: Világfigyelő - :

Több figyelmet az őshonos kisebbségekre

Mindaddig nem lesz képes az Európai Unió átlépni a huszonegyedik századba, ameddig nem látja be, hogy az őshonos nemzeti kisebbségekre legalább annyi, ha nem sokkal több figyelmet kell fordítania, mint a bevándorlókra – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki megbízott tegnap Brüsszelben, az európai kisebbségek védelméről rendezett kerekasztal-beszélgetésen az Európai Parlamentben.
2018-05-17: Világfigyelő - :

A kárpátaljai magyarok ügyében

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ismét az Európa Tanács főtitkárához fordult a kárpátaljai magyarok ügyében.