Először kereste fel magyar köztársasági elnök a moldvai csángó közösséget. Áder János a Bákó megyei Lészpedre látogatott tegnap, ahol a moldvai magyar oktatási program egyik új helyszínén csángó hagyományőrzők énekes, táncos, mesemondó műsorral fogadták.
Az államfőt köszöntő Pogár László, a Moldvai Csángó Magyarok Szövetségének elnöke elmondta: a moldvai csángók négyszáz éve várják, hogy magyar király vagy államfő látogasson el közösségükbe. Ez most történt meg először. A közösségi vezető szerint ez a látogatás is hozzájárul ahhoz, hogy a megcsappant számú csángó magyar közösség megmaradjon. Áder János felszólalásában elmondta: 28 éve van a politikában, de ekkora bókot még nem kapott. Hozzátette, nem tud olyan helyről, ahol négyszáz év óta az első lett volna.