Társul ehhez az RMDSZ nőszervezete és a csíkszeredai Áradat Egyesület. Jó, minden jó, ami nevelési többlet, de az ilyenfajta alkalmi téma a diákság számára csak felejthető tudás, ami nem mélyül el fejlődő személyiségükben.
A nevelés soha nem volt és nem is lehet kampányszerű. A nevelés, nevelődés folyamat, amely csecsemőkorunktól életünk végéig tart. És nem is okvetlenül képzett pszichológusok alkalmi feladata. A szülőkkel, nagyszülőkkel kezdődik, folytatódik a bölcsődétől a tanulmányok befejeztéig, megerősödik vagy módosul a munkahelyi, baráti és rokoni kapcsolatokban, majd a párkapcsolatban kiegészülhet társunk személyiségéből fakadóan, de csak halálunkkal fejeződik be. Személyiségünk kialakulásában az indulatokból eredő erőszak csak a – hosszú távú és azonnali – tapasztalatok csúcsa...
Sajnos, jómagam csak rövid ideig, mindössze öt évig taníthattam (mielőtt „életet” tanultam a börtönben politikai fogolyként), de számomra, biológusként és gondolkodó felnőttként az oktatás egybeforrt a neveléssel. Tanári tapasztalataimról e rövid idő alatt is naplót vezettem, személyekre és eseményekre tagolva a történéseket, hogy további tanári, osztályfőnöki teendőimben módosítsam, ha ez indokolt, szükséges viszonyulásomat diákjaimhoz. Egy későbbi osztálytalálkozón a füzetet átadtam immár felnőtt diákjaimnak.
Úgy látom, hogy a tehetséges és hivatásának elkötelezett orvos, lelkész, jogász, tanár vagy bármely más emberi foglalatosság gyakorlója ritkaságnak tekinthető zűrzavaros történelmi korunkban, a serdülő fiú vagy leány „kezéhez ragadt” okostelefonjától vagy „haverjától” kér ebben-abban tanácsot. Nem a szülőtől, nem a tanárától. Régebb voltak kedvenc, szerethető tanáraink, ma ez is ritkaság. Sok tanár örül, ha letudta napi feladatként az óráit, és megy haza, jobb esetben családja problémáit megoldani.
Az erőszak elleni mozgalom a diák „mentalitásváltását” célozza. Felejtsük el. Nem lesz semmilyen „mentalitásváltás”, mert a felnőtt-társadalomnak „nincs arra ideje”, hogy kitartóan és türelmesen válaszoljon gyermekei és tanítványai olykor „különös” kérdéseire. A diák számára eleve gyanús és elutasítást szül az a kampány, amely az ő meggyőzésére irányul. Ami pedig a biológiát mint tantárgyat illeti, ennek része lehet az egészségtan keretében – vagy ettől függetlenül – a nemiség, a fogamzás (és a nem kívánt terhesség elleni védekezés módozatai!), a szülés és a nemek kapcsolatának emberies megközelítése. Akkor kell(ene) a nemek közti (és nem csak a nők elleni!) erőszak okairól beszélni. De nem „előadást” tartani, hanem az elhangzott vagy elhallgatott kérdésekre feleletet adni tanár-barátként (amilyen én szerettem volna lenni hosszú évtizedeken keresztül), és nem kioktatóan.

Puskás Attila, az eltiltott tanár