Hatvan éve, a székelyudvarhelyi Fém- és Faipari Szakiskola 1958-ban végzett növendékeként őrzöm egykori, szakmára okító tanintézetem ,,elbocsátó, szép üzenetét”, nem kis büszkeséggel!
A hármas osztású, alig 11 × 7 cm-es kicsengetési kártya középső részén mi vagyunk, a III. A osztályosok, fémipari satupadlakatosok, szám szerint harmincnégyen, mellettünk a III. B osztály bútorasztalosai huszonegyen. Iskolaigazgatónk Székely János volt, tanáraink és mestereink neve a hátlapra került; évtizedeken át szeretettel emlékeztünk rájuk. 30 éves találkozónk az első és az utolsó – az egyetlen – volt, Szejkefürdőn tartottuk meg. A diktatúra legsötétebb korszakában inascsínjeink mellett azért is emlegettük őket gyakrabban, mert nemcsak a szakmára, de emberségre, általános műveltségre is tanítottak, továbbtanulásra biztattak. És mi, az akkori 17–18 évesek nagyon is megfogadtuk, betartottuk klasszikus költőnknek a kártya első lapja belső bal sarkába szorított üzenetét...
De azt csak tavaly, Arany János születésének 200. évfordulóján – amikor több mindent olvastam (újra) róla és tőle – tudtam meg, hogy a mottóul választott, életre szóló útravalót adó négysoros versrészlet honnan ered. Hosszas keresés után egy régi kötetben, a kolozsvári Dacia Könyvkiadó által kiadott Tanulók Könyvtára sorozat 115. kiadványában találtam meg. A Költő az legyen, mi népe címmel 1972-ben megjelent válogatásban leltem rá a Domokos-napra írott, kilencszakaszos költeményre. Ennek harmadik szakaszában olvasható a máig el nem évült buzdítás: „Zengje érdemed? oh, azok lehetnek: / Állsz még küszöbén ifjú életednek / És tudod, az erő micsoda? Akarat / Mely előbb vagy utóbb, de borostyánt arat.”
Az okosan szerkesztett, diákoknak készült, zöld borítójú kiadvány azt is elárulja, hogy a költő Arany János 1851-ben fél évig Geszten nevelősködött, Tisza Lajos házánál a gyenge testalkatú, költői hajlamú Tisza Domokos mellett. Fenti költeményét, amelynek súlyos tartalma túlmutat az egyszerű alkalmon, tanítványa névnapjára írta 1851. augusztus 4-én. S ha már Domokosról beszélünk, csatolnék egy irányjelző gondolattöredéket Szilágyi Domokos Kortársunk, Arany János címmel megjelent, eredeti megfigyelésekben gazdag kismonográfiájából (Ifjúsági Könyvkiadó, Bukarest, 1969). ,,S még egy kép a geszti uradalomból. Arany 1851 nyarán adott leckéket Tisza Domokosnak. Szállása egy kis remetelak volt a kastély parkjában. Itt aztán ő is szemtanúja lehetett a honfibús vigalomnak.”
