Dabis Attila kitiltásaA belügyminiszterhez fordult Kulcsár-Terza József

2018. május 25., péntek, Belföld

Románia alkotmányának, valamint a Európai Unió polgárai szabad mozgását biztosító jogszabályoknak is ellentmondónak tekinti Kulcsár-Terza József, az RMDSZ háromszéki parlamenti képviselője, MPP-s politikus Dabis Attila, a Székely Nemzeti Tanács külügyi megbízottjának március 9-én, a székely szabadság napját megelőzően elrendelt, Romániából történő kitiltását. A honatya szerint a határrendészeti intézkedés jogalapját a hatóságok nem ismertették, amint azt a vonatkozó jegyzőkönyv is bizonyítja, ezért az eljárás jogossága megkérdőjelezhető. A képviselő Carmen Dan belügyminiszterhez fordult az ügyben.

A tárcavezetőnek címzett, múlt héten eljuttatott megkeresésében a képviselő négy kérdést fogalmazott meg, elsőként, hogy mely törvényes előírások, illetve milyen bírósági döntés alapján korlátozták a román hatóságok Dabis Attilát, mint az Európai Unió állampolgárát a szabad mozgáshoz, és egyben a véleménynyilvánításhoz és gyülekezéshez való jogaiban, amikor megtagadták, hogy Románia területére léphessen március 9-én, illetve amennyiben bebizonyosodik, hogy jogtalanul elrendelt intézkedésről van szó, milyen lépéseket szándékoznak tenni az ügyben, egyebek mellett a külügyi megbízott jó hírének visszaállítása érdekében. Megkeresésében a képviselő részletesen ismerteti a vonatkozó jogszabályokat, illetve felhívja a miniszter figyelmét, hogy a belépés megtagadásához, vagy a kitiltáshoz szükséges jogi feltételek nem teljesülnek Dabis Attila esetében.
Tegnapi tájékoztatóján a honatya rámutatott: az SZNT megbízottja nem követett el semmit, ami indokolttá tette volna a kitiltását az ország területéről, éppen ezért nagyon úgy tűnik, egy újabb mondvacsinált, megfélemlítési szándékkal létrehozott ügyről van szó, mint például a „székely terroristák” esetében. A jegyzőkönyvet illetően Kulcsár-Terza megjegyezte: ha mindenféle indoklás nélkül elrendelhető egy ilyen intézkedés, akkor könnyen feltételezhető, hogy gyakorlatilag bármilyen banális ok miatt könnyedén, akár magyarázat nélkül is ki lehet tiltani bárkit.
A belügyminiszternek 15 nap áll a rendelkezésére a válaszadásra. Érdeklődésünkre Kulcsár-Terza József rámutatott: amennyiben a válasz nem lesz kielégítő, vagy az intézkedések elmaradnak, továbbviszi az ügyet.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2018-05-25: Nyílttér - Pálmai Tamás:

Európa és Afrika (Békési levelek)

Nemrég jelent meg egy interjú Palmer-Buckle ghánai érsekkel, aki jórészt igencsak világi dolgokról, kereszténységről és iszlámról, globalizációról és nemzetközi nyomásról, az öreg Európáról és a fiatal Afrikáról közli gondolatait. Ghána körülbelül háromszor akkora, mint Magyarország, 29,4 millió lakosa van, 71 százaléka keresztény, 65 százaléka 35 év alatti.
2018-05-25: Belföld - :

Hírsaláta

NEM LANKAD AZ ÉRDEKLŐDÉS. Közel 9400 igénylést hagyott jóvá az év elejétől a kis- és középvállalkozások országos hitelgarancia-alapja az Első otthon program keretében.