„Nekünk, történelmi egyházaknak arra kell nevelnünk őket, hogy mélyen gyökerezzenek a keresztény hitben, erkölcsben, mert ez védi meg őket a globalizáció, a szekularizáció és az iszlám kihívásától is. Mi szociális, egészségügyi, oktatási szolgáltatásokat nyújtunk. A karitatív szolgáltatások 58 százalékát egy­házunk működteti.”
A globalizációról szólva kifejtette: papjaiknak el kell menniük a másik kontinensre, hogy meglássák az Egyház valóban egyetemes arcát. Európa számos részén vannak már afrikai missziós papok. Tudni kell, hogy Afrikában sok a pap. Ennek oka a demográfiában és a vallásosságban keresendő. Az afrikai ember nagyon vallásos, Afrika nagyon fiatal kontinens, lakosságának 65 százaléka fiatal. Mindenütt növekedés tapasztalható: vallási, kulturális téren, és az iszlám is növekszik. A kereszténység is fiatal Afrikában, átlagban kétszáz éves. Vonzó, pozitív, Krisztus örömhírét hirdeti. „A liturgiáink is vonzóak, sokat énekelünk, táncolunk. Az afrikai liturgiákból árad az öröm. Afrika azt bizonyítja, hogy kevés dolog birtokában is örömteliek lehetünk. Nem kell sok hozzá, az öröm belülről jön, nem az anyagi, hanem a lelki dolgokból. Európában is megvan az öröm, lángra kell lobbantani. Az európai posztkeresztény kor elkeserít minket. Ma olyan dolgokat hallunk keresztény gyökerű európai országok kormányaitól, amelyek szöges ellentétben állnak azzal, amit a misszio­náriusaik hirdettek nekünk. Például a család. Nálunk, Afrikában nagycsalád van. Őseim még poligám családokban éltek. Jött a kereszténység, és azt tanította, a házasság egy férfi és egy nő köteléke. Nehezen, de megértettük, elfogadtuk, ma nagyrészt monogám házasságokban élünk mi is. És akkor az európai kormányok elkezdik azt hirdetni nekünk, hogy a házasság nem egy férfi és egy nő közössége, hanem lehet két férfi és két nő között is. A mi kultúránkban ez tabu. És most Anglia, Hollandia, Spanyolország, Portugália, amelyeknek misszionáriusai megtanítottak minket a házasság értékére, azt mondják, hogy vagy elfogadjuk az egyneműek házasságát, vagy nem adnak pénzt a fejlesztésre, a betegek kezelésére, a gyerekek oktatására. Természetesen a homoszexuális ember is Isten gyermeke, tiszteletben kell tartani. De hogy rákényszerítenek egy országra egy másik kultúrát, ez érthetetlen: vagy törvénybe foglaljuk az egyneműek házasságát, vagy nem tudjuk kezelni a betegeinket.”
Vannak néhányan a keresztény fiatalok között, akik éppen az európai gondolkodásmód miatt tolódnak az iszlám fundamentalizmus felé. Mert az iszlám igent mond az életre, a sok gyermekre, és nemet mond a homoszexualitásra. Amikor egy fiatal keresztény azt látja, hogy a keresztény Európa elárulta őt, és jön egy muszlim, aki azt mondja, boko haram – ami azt jelenti, hogy minden, ami Nyugatról jön, negatív –, akkor hajlik arra, hogy őt kövesse.
A nyugat-afrikai iszlámról is szólt: „Nagyon szép, csodálatra méltó a kapcsolatunk az iszlámmal. Szenegálban, ahol a lakosság 96 százaléka muszlim, nagyon jó kapcsolatban vannak a keresztényekkel. Sierra Leonéban 90 százalék felett van a muszlimok aránya, és ott is remek kapcsolat van a keresztényekkel. Ghánában soha nem volt semmi problémánk a muszlimokkal, harmóniában élünk. Ugyanakkor nekik sem tetszik a radikalizmus, ami agresszióhoz, emberek meggyilkolásához, pusztuláshoz vezet. Az iszlám fundamentalisták nem hallgatnak senkire. Terroristák, akik gyakran a nem fundamentalista muszlimokat támadják meg. A fundamentalizmus kiindulópontja az emberek elégedetlensége. A szociális, anyagi, kulturális hátrány utat ad a radikális gondolatoknak. A hetvenes években éltem Olaszországban, tanúja voltam a Vörös Brigádok terrorjának, láttam Németországban a Vörös Hadsereg Frakciót, Latin-Amerikában a Fényes Ösvény gerillaszervezetet. Ugyanaz a radikalizmus élt a fiatalokban: egy igazságosabb társadalomra vágytak, de végül radikalizálódtak. És Olaszországban, Németországban is nagyon sok idő kellett arra, hogy felszámolják ezt a szociokulturális jelenséget. Sok idő kell ahhoz is, hogy véget vessünk ennek a mostani, sajnos vallási jellegű radikalizmusnak. Veszélyes lehet, mégis az egyetlen út a párbeszéd útja. Ahogyan Benedek pápa mondta, a vallás nevében senki nem ölhet meg egy másik embert. Nagyon sok párbeszédre van szükség, másrészt becsületes politikára és gazdaságra Európa és Amerika részéről. Sajnos, a politika becstelen, kettős mércét alkalmaznak. Globalizációról, nyitottságról beszélnek, a határok megnyitásáról a gazdasági mozgás érdekében, és aztán a multinacionális vállalatok belépnek a nyitott határokon az országomba és elveszik az egyszerű emberek földjeit, éhbérért dolgoztatják az embereket, aztán Nyugaton jó pénzért eladják a kakaót, a kávét. Európában a mi fiataljaink kárára növekszik így a jólét. Elmennek a tanult fiatalok, akik munkát találnak Európában mint orvosok, mérnökök. Elmennek a tanulatlan fiatalok is, mert azt látják a tévében, milyen jó az élet Európában. Aztán kihasználják, új rabszolgaságba vetik őket, elveszik az irataikat. Vannak olyan közel-keleti országok, ahol a ghánaiak 16–20 órát dolgoznak éhbérért, embertelen körülmények között.”
Afrika jövőjéről is beszélt. „Afrika a világ reménysége, tavasza. A népesség fiatal, míg Európa a demográfiai télbe hajlik. Ha sikerül helyben tanítani, képezni a fiatalokat, önállóvá tenni őket, hogy segítsék országaik fejlődését, akkor olyan tudósok születnek majd, mint Einstein, Galilei, Leonardo da Vinci, olyan zenészek, mint Verdi, Mozart, olyan kémikusok, mint Pasteur, Marie Curie. Be kell fektetnünk a fiatalokba, mindent meg kell tenni azért, hogy otthon érezzék jól magukat. Úgy kell nevelnünk őket, hogy mélyen gyökerezzenek a család, a humanizmus, a demokrácia értékeiben. Az afrikai demokrácia problémás kérdés, azonban ennek geopolitikai okai is vannak. Nincs béke a nagy tavak vidékén, mert hihetetlenül értékes ásványkinccsel rendelkeznek, amelyet a világ meg akar szerezni, mert Európa, Kína, Amerika geopolitikailag érdekelt a területen. Szegény Afrika! Ha Európa valóban keresztény lenne, Afrika valóban fejlődne. A Katolikus Egyháznak ezért nagy feladata van: az örömhír hirdetése, az emberek elméjének formálása, és a szeretetben való szolgálat. Evangelizálni kell Afrikát, és Európát is újra kell evangelizálni. Keresztény, humanista politikusokat kell nevelni. Ahogyan Gandhi mondta: A Föld mindenki szükségletét ki tudja elégíteni, csak a kapzsiságát nem. A globalizációt a kapzsiság uralja, ezen kell változtatnunk.”
Nos, ezek után azt hiszem, hogy csak nyelni és bólintani lehet. Aztán dolgozni.