Medvetámadástól tartanak a mikóújfalusiak, a településen nyolc-tíz napja jelezték első ízben, hogy egy hárombocsos anyamedve napokon át egy bekerített hétvégi háznál tartózkodott. A nagyvadak jelenlétére a közösségi média révén is figyelmeztették a helyieket, a polgármester pedig szeretné elejét venni egy esetleges tragédiának, ám segítséget mindeddig nem kapott a hatóságoktól.
Demeter Ferenc lapunk érdeklődésére tegnap elmondta, összesen kilenc medvéről – köztük öt bocsról – tudnak, s gond, hogy míg korábban csak a falu közelében, most már a településen belül is láttak medvét. Egy nénire a temetőben ijesztett rá, az emberek most már félnek kimenni a sírokat gondozni – jegyezte meg az elöljáró, aki szerint múlt pénteken kora reggel a falu egyik utcájáján pillantották meg a nagyvadat.
Demeter Ferenc leszögezte, nem szeretnék, ha bárkire rátámadnának, azt sem kívánja senki, hogy kilőjék ezeket az állatokat, de valamit tenni kell, hogy megelőzzenek egy esetleges tragédiát. A medvék jelenlétéről értesítették az illetékes hatóságokat is, mindenki a törvényekre hivatkozik, de beavatkozni senki sem tud. Előbb be kell következnie a bajnak, hogy valaki végre lépjen ebben az ügyben – jegyezte meg.
A polgármester és a falubeliek aggodalma nem alaptalan, hiszen olyan utca is érintett az ügyben, amely két falurészt köt össze, és ahol gyermekek járnak naponta iskolába.
A túlszaporulat valós gond – összegzett Demeter Ferenc egy vadőrt idézve, aki azt mondta, eddig még soha nem tapasztalta, hogy egy anyamedvének egyszerre négy bocsa is van.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.