Új rendeltetést kap a felvidéki Fülek eredeti városi erődítményének több mint háromszáz éves bástyája. Az Interreg határon átnyúló projektnek köszönhetően a vár utolsó bástyája információs pontként szolgálja majd a turistákat.
A 17. századi várnak egészen a 20. századig két bástyája állt Füleken. Mindkettőt gazdasági épületként, gabona- és szénatárolóként használták, majd az 1960-as években a posta építése miatt a templom melletti építményt lebontották.
Az Interreg projekt keretében több mint 72 ezer euróból eredeti állapotába állítják vissza a vár alatti egyetlen megmaradt bástyát, ahol korszerű információs iroda fogadja majd a látogatókat, tájékoztatást nyújtva a vár és a város, valamint a környék kulturális örökségéről.
A felújítást régészeti feltárás előzi meg júliusban, az ásatás során értékes leletekkel számolnak, bíznak abban, hogy eredeti városfalakra és lakóházak nyomaira is bukkannak.
A hétvégén Törökök a várban címmel szervezik a 19. várjátékokat Füleken. A szombati és vasárnapi programban zenével, mesével, fegyverbemutatóval is megidézik a 16–17. századi török mindennapokat. A 12. Nemzetközi Történelmi Íjászversenyen a Nógrád Íjásza címért és a Füleki Vár Védője rangért szlovákiai és magyarországi íjászok mérik össze tudásukat.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.