SepsiszentgyörgyMilliókba kerül a sport a városnak

2018. június 21., csütörtök, Közélet

Naponta átlag közel ötezer lejt veszít Sepsiszentgyörgy önkormányzata a tulajdonában levő sportlétesítmények fenntartásával: dacára annak, hogy a közönség egyre növekszik, tavaly 1,8 millió lejes hiánnyal zárt a működtetésükre létrehozott Sepsi Rekreatív Rt. Ezt a pénzt a város költségvetéséből teszik hozzá a cég bevételeihez, Antal Árpád polgármester azonban nem veszteségnek, hanem a városlakók jövőjébe való befektetésnek fogja fel a támogatást.

  • A sepsiszentgyörgyi uszoda. Fotó: Albert Levente
    A sepsiszentgyörgyi uszoda. Fotó: Albert Levente

A Sepsi Rekreatív működteti a városi strandot és uszodát, a Vadász utcai sportcsarnokot és a Sepsi Arénát, a műjégpályákat és a teniszpályákat, a sugásfürdői sípályákat, valamint A borvíz útja program keretében megépült csobbanót. Ezek bevétele 2017-ben meghaladta az 1,5 millió lejt, de ennek több mint kétszeresébe, mintegy 3,4 millió lejbe került a fenntartásuk. Nagyok az üzemeltetési költségei a nyolcvanas években épült uszodának (a régi ablakokon keresztül elszivárgó fűtés és a víz melegítése sokba kerül), a gyenge tél miatt folyamatosan műhóra szoruló sípályáknak és a hatalmas Sepsi Arénának is – közölte Bodor Loránd igazgató.

Megoldás a veszteségek lefaragására kevés van: a legtöbb pénzt faló uszoda hőszigetelése helyett jobb lenne újat építeni, s bár a látogatottság mindenütt szépen emelkedett az elmúlt években – tavaly például a strandon 38 ezernél több jegyet adtak el (nagyobbik felét kiskorúaknak), síbérletből pedig közel 7000 fogyott –, a várakozások szerint inkább az Aréna hozhat majd többet a konyhára, ha megkapják az engedélyt arra, hogy ne csak mérkőzéseket lehessen benne tartani, hanem más jellegű rendezvényeket is.

A jegyek és bérletek árának megemelését Bodor nem tartja célravezetőnek: sokkal drágább belépőket a helybeliek nem tudnának kifizetni, és ha nincs közönség, nincs értelme a sportlétesítményeknek sem. Ebben az évben öt százalékkal több vendéget várnak, hiszen egyre többen töltik mozgással szabad idejüket.

A lakosság megmozgatásába az önkormányzat is besegít: a Bevezetés a sportba programmal például néhány hónap alatt majdnem kétezer óvodás és kisiskolás kóstolt bele a korcsolyázásba, kosarazásba és más sportágakba. Antal Árpád polgármester épp ezért érzi úgy, hogy a sportlétesítmények fenntartása inkább befektetés: aki sportol, az egészségesebb, és ez a közösség szempontjából is fontos. Arra is felhívta a figyelmet, hogy Sepsiszentgyörgyön az önkormányzat működtet olyan létesítményeket – például a mozit is –, amelyeket más városokban piaci szereplők. A jegyárakat is a város szabja meg, tudatosan vállalják bizonyos sport- és kulturális tevékenységek támogatását.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2018-06-21: Közélet - Nagy D. István:

Oltmező úti aggodalmak: száguldozó autók a földúton?

Egyre sürgetőbbé válik a sepsiszentgyörgyi Oltmező úti szociális tömbházak lakói számára, hogy a kerítések mentén futó, a Mikes Kelemen utcába vezető kövezett földúton áthajtó autósok jelentette veszélyre megoldást találjanak, a járművek ugyanis az ott játszó gyerekek testi épségét is veszélyeztetik. A lakóknak a Magyar Polgári Párt megyeszékhelyi szervezete igyekszik segítséget nyújtani, átmeneti megoldást javasolva az önkormányzatnak, amíg a tervezett területrendezési nagyberuházás megvalósulhat. A városháza illetékesei szerint figyelmeztető közlekedési táblák felszerelésével próbálják időszakosan orvosolni a gondokat.
2018-06-21: Máról holnapra - Mózes László:

Fizetéspótlék a székelyföldi rendőröknek?

Több pénzt kapnak-e a rendőrök Székelyföldön, mint az ország más térségeiben? – e kérdésre keres választ Árus Zsolt.