Franciaországban július 1-jétől óránként 90-ről 80 kilométerre csökken a megengedett legnagyobb sebesség a lakott területen kívüli országutakon. Az intézkedés mintegy 400 ezer kilométernyi útszakaszt érint.
A hónapok óta tartó társadalmi és parlamenti vita után a kormány június 17-én jelentette meg a rendeletet hivatalos közleményben, két héttel annak életbe lépése előtt. Az Edouard Philippe francia miniszterelnök által idén január közepén bejelentett, 18 közlekedésbiztonsági intézkedésből álló csomag leglényegesebb eleme, hogy azokon a lakott területen kívüli főútvonalakon, amelyeknél a haladási irányokat fizikai akadályok (korlát, fal) nem választják el, a megengedett legnagyobb sebességet óránként 90-ről 80 kilométerre csökkentik. A francia főútvonal-hálózat túlnyomó részét, mintegy 400 ezer kilométernyi utat érintő rendelkezés július 1-jén lép hatályba.
A korlátozás célja a halálos balesetek számának csökkentése. A bejelentés azonban óriási felháborodást váltott ki az autósokat és motorosokat képviselő egyesületek és képviselők részéről is, s a felmérések szerint a franciák 76 százaléka nem támogatja az intézkedést. A miniszterelnök elmondta: vállalja a népszerűtlenséget, ha azzal évente 300–400 életet menthet meg.
„A halottak és a sérültek számának csökkentése a francia utakon a közpolitika igazi kihívása” – fogalmazott májusban a kormányfő, aki arra is ígéretet tett, hogy a korlátozás eredményeit 2020. július 1-jén megvizsgálják, s amennyiben azok nem teljesítik az elvárásokat, a kormány „vállalni fogja a felelősséget”.
Számos korlátozó intézkedésnek köszönhetően Franciaországban 2013-ra sikerült a felére csökkenteni a halálos balesetek számát (3427 áldozat), de a következő években ismét emelkedés kezdődött, tavaly (3648 áldozat) viszont 1,4 százalékkal csökkent az előző évhez képest.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.