Két alkalommal is visszatért egy árkosi család portájára a hét végén egy medve, ugyan kárt nem okozott, az érintettek – érthetően – aggódnak, mert a faluban már korábban is megfordult a nagyvad.
Hétfőn reggel telefonon értesítette szerkesztőségünket az esetről Majlát István, akihez a késő esti órában kétszer is betért a medve. Mint mondta, nem a település szélén, hanem a falu központjában laknak, s a környéken mindenki tart az állattól, amely a patakban bandukol.
„Bejött az udvarunkra, nagyon közel volt, a ház előtt állt, de szerencsére a kutyák elhajtották. Kárt nem tett semmiben, de látszik a kertben a nyoma, ahol járt. Az állatokhoz sem nyúl, de attól tartunk, rossz vége lesz – mesélte. – Sokan hajnalban indulnak dolgozni a patak melletti otthonaikból, akkor még sötét van, mindenki fél, tart attól, hogy bármikor felbukkan a medve”.
Majlát István hétfőn a rendőrségen és a polgármesteri hivatalnál is járt ez ügyben, írásban is – a szomszédok kézjegyével ellátva – jelezték a tapasztaltakat.
Telefonbeszélgetésünket követően a megyei környezetvédelmi ügynökség vezetőjével, Gheorghe Neaguval beszéltünk, aki már tudott az árkosi helyzetről. Lapunknak azt mondta, egyeztettek az illetékes hatóságok képviselőivel, első lépésként már hétfő estére közös akciót szerveztek a csendőrség bevonásával, hogy megpróbálják elűzni, megijeszteni a nagyvadat, ha ismét felbukkanna a faluban.
Ezt egyébként Máthé Árpád polgármester is megerősítette lapunknak, aki minden érintett szakhatóságot értesített az árkosi medvelátogatásról, egyeztetett a tennivalókról a vadászcsoport vezetőjével is. Egy fiatal állatról lehet szó, amely elszakadhatott anyjától vagy itt rekedt a falu szélén – vélekedett a polgármester. Ellenséges magatartást nem tanúsított ugyan, de jelenléte gondot okoz lakott környezetben. Már a tanulmányi központnál és annak közelében is megfordult, kiszakított egy gyerekmedencét – sorolta Máthé Árpád, aki szerint a napokban egy este lencsevégre is kapták a községháza előtt elszaladó medvét.
Megjegyezte, bizonyos eljárásokat lehet foganatosítani az állat magatartásának megfelelően, az elriasztást azonban nem tartja hatékony módszernek, hosszú távú megoldás véleménye szerint az lehetne, hogy a medvét elaltatják és elszállítják egy rezervátumba.
A jelzettek okán megkerestük Mikóújfalu elöljáróját, aki legutóbb arról számolt be a Háromszéknek, hogy kilenc medvéről – köztük öt bocsról – tudnak a környéken, amelyek a faluba is bejártak. Demeter Ferenc hétfőn érdeklődésünkre elmondta, úgy tűnik, a nagyvadak visszahúzódtak a lakott környezetből, de az előző héten a faluhoz tartozó egyik legelőn egy borjúzó tehenet tépett szét a medve. Úgy fogalmazott, egyelőre békés az együttélés, de felszólították a vadásztársaságot egy hajtás megszervezésére, amire egyelőre nem került sor.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.