Hagyományos renden szárítás — még mindig a legelterjedtebb módszer
A széna a kérődzők takarmányozásában két feladatot lát el. Egyrészt fontos táplálék forrása. A széna táplálóanyagai közül a nyersrost azért fontos a tehén számára, mert elsősorban belőle állítják elő a bendőbaktériumok a tejzsír termeléséhez szükséges ecetsavat. A pillangósszénák ezen túlmenően jelentősen hozzájárulnak az állatok fehérjeellátásához is. A széna másik fontos feladata, hogy segít megteremteni a bendőben a mikrobák zavartalan tevékenységéhez szükséges feltételeket. Jó szerkezeti hatékonyságánál fogva aktív rágásra és kérődzésre készteti a szarvasmarhát, ezáltal kielégítővé válik a nyáltermelés. Szerepet játszik a széna az aktív bendőmozgások kiváltásában is.
A széna tápértékét több tényező is befolyásolja, a fontosabbakat alább ismertetjük.
A növény kora a kaszálás idején. A kaszálás időpontjának megválasztásakor a mennyiség és a minőség szempontjait kell összeegyeztetni, azaz akkor kell kaszálni, amikor már kielégítő a zöldtömeg, de még megfelelő a minőség is. Ez a zöldbimbós állapot, illetve a bugahányás vagy kalászolás kezdete. Gazdáink általánosan téves hajlama, hogy kivárják, míg a kis növésű aljfüvek (réti perje, angol perje, vörös csenkesz, taréjos búzafű, csillagpázsit) jól felnőnek, ez viszont a szálfüvek és pillangósok elöregedéséhez vezet, nagymértékben csökken ezáltal a szénafű értéke.
A szénakészítés módja. A veszteségeket és ezen keresztül a széna táplálóértékét az is meghatározza, hogy a szénát hagyományos renden szárítással vagy valamelyik korszerűbb módszerrel készítettük-e.
A szénakészítés idején uralkodó időjárás. Az esős idő valamennyi szénakészítési eljárás veszteségeit megnöveli. A szénaszárítás során jelentős mértékben csökken a zöldtakarmány eredeti karotintartalma. A veszteség mértéke attól függ, hogy mennyi ideig volt a száradó növény a napsugárzásnak kitéve. 48—72 órás renden szárítás során a karotin- (A-vitamin) veszteség elérheti akár a 60—70 százalékot is. Ezzel szemben viszont, ugyancsak a napfény ultraibolya sugarainak hatására, D2-vitamin képződik a szénában.
Elegendő csapadék vagy öntözés esetén a gyepek többször is kaszálhatók. Az első kaszálásból származó széna az anyaszéna, a későbbi kaszálások adják a sarjúszénát. Ha volt elég csapadék, a sarjúszéna levélben gazdagabb az anyaszénánál. Az őszi sarjúszéna nagyobb táplálékértékű, mint a nyári sarjú szénája. A réti széna is, ha jó minőségű, mind a kérődzők, mind a lovak kedvenc takarmánya. A legtöbb széna a pillangós virágú zöldtakarmányok közül a lucernából készül. A lucernaszéna fehérjetartalma, amennyiben a kaszálás virágzás előtt történt, és a szárítás alatt jó volt az időjárás, elérheti a húsz százalékot.
A szénakészítésnek az idők folyamán három alapvető módszere alakult ki. Ezek a renden történő szárítás, a szellőztetéses szénaszárítás, valamint a forró levegős szárítási eljárás. A három alapvető módszernek számos változata van, amelyek egyrészt az eszközigény, másrészt a veszteségek tekintetében jelentősen különböznek egymástól. A kaszálás történhet kézi erővel, alternáló (késes) kaszákkal, rotációs (kör-) kaszákkal vagy rendvágó gépekkel. A pillangós zöldtakarmányokat inkább késes kaszával, a gyepet pedig rotációs kaszával javasolt vágni. A rendvágó gépek mindkét zöldtakarmány kaszálására alkalmasak. A rendre vágott fűféle zöldtakarmányt a gyorsabb száradás érdekében naponta kétszer-háromszor meg kell forgatni. A szőnyegrenden levő pillangós zöldtakarmányt, amikor annak víztartalma 60—65 százalékra csökkent, rendsodrózni kell. Ennek célja olyan görgetegrend kialakítása, melyben a levelek többsége a sodrat belsejébe kerül. Így a levelek lassan száradnak, ami azért kedvező, mert közelebb kerül egymáshoz a levelek és szárrészek száradásának gyorsasága. Ennek eredményeként csökken a levélpergési veszteség. A rensodrózással nem szabad elkésni, különben a levélpergési veszteség nemhogy csökken, hanem ellenkezőleg, nőni fog. Ha a görgetegrend nagyobb esőt kap, akkor szét kell szedni, és szikkadás után ismét rendsodrózni.
A renden szárításnak többféle változata ismert. A legrégibb közülük a hagyományos renden szárítás. A széna forgatása általában kézzel történik. A széna éjszakai visszanedvesedését úgy akadályozzuk meg, hogy este kis halmokba rakjuk, s reggel ismét szétterítjük. Amikor a takarmány nedvességtartalma 25—30 százalékra csökken, boglyákba rakjuk. Ezekben szárad meg a kazalozható szárazanyag-tartalomig, ami fűszéna esetén 18—20, pillangósszéna szárításakor pedig 20—22 százalék nedvességtartalmat jelent. Ez a módszer igen sok kézi munkát igényel, ezért ha lehetséges, géppel javasolt végezni. A betakarítási munka gépesítésének egyik lehetősége a széna rendfelszedő pótkocsival (Ladewagen) történő begyűjtése és szállítása. Az újabb rendfelszedő pótkocsikat már szeletelőkésekkel is ellátják, amelyek a szénát feldarabolják. A tárolás helyére való szállítás történhet dobóventilátorral vagy felhordó gumiszalagokkal.
A kazal alá célszerű 30—40 cm-es szalmaréteget teríteni. A kazal rakása közben arra kell ügyelnünk, hogy minden részén egyforma tömör legyen, különben megdől, és így könnyen beázik.
A szénabetakarítás történhet bálázással is, amikor a nedvességtartalom már csak 18—22 százalék. Ennél nagyobb nedvességtartalomnál a bálák erősen bemelegszenek, és penészednek. Napjainkban egyre szélesebb körben terjednek el a nagybála- és körbálakészítő gépek. A bálák tömege a típustól függően 300—900 kg között változik.
