Tudja-e, tisztelt olvasóm, hogy mi a hallgatás, a közönnyel csitított „fájjon másnak” ára? A tisztesség, a becsület csonkulása, és ami még lennebb van az erkölcsi megítélésben, az önbecsülés elvesztése. Nos, elhatároztam, hogy sokévi hallgatás után… megszólalok.
A visszatarthatatlan ingert Eckstein-Kovács Péter RMDSZ-ből való kilépésének a kolozsvári, mintegy négyszáz fős, Dragnea és pártja elleni tüntetésen történt nagyhangú közzététele kényszerítette ki belőlem. (A másik, a melegek jogaiért szervezett tüntetésen való részvétele magánügy, nem tartozik ide.) Mi közöm nekem egyáltalán az RMDSZ egykori vezető politikusának kilépéséhez? Tulajdonképpen semmi. Alig ismerjük egymást. Az egyik tusványosi találkozón váltottunk néhány – részemről elismerő – szót. Mindaz, amit ezzel és egyebekkel kapcsolatban mondani szeretnék – hangsúlyozom –, nem annyira személyekről, sokkal inkább a befolyásolt tömegről szól. És csak itt kapcsolódik elmondandó véleményem személyekhez. Ugyanis a tömeget személyek vagy érdekcsoportok befolyásolják, s ez mindig így volt az emberiség történelme során.
Tehát: Eckstein-Kovács Péter, aki jelenleg egyszerű RMDSZ-tag, ország-világ tudtára adja, hogy kilép. Lépjen, ahogy sok más tagkönyvvel rendelkező személy, akik ezt a csak rájuk és az RMDSZ-re tartozó döntésüket nem hirdetik ki, mint annak idején Luther a vallása elleni kritikát. Ám Eckstein nem akárki. Tudhatjuk, a „bűnös” RMDSZ valamennyi lehetséges magas tisztségét betöltötte, csak az elnöki tisztségre nem nyerte el a szavazók jóváhagyását, bizonyára ismert liberális eszméi miatt. Annyi baj legyen – mondhatná derűsen. Azt azonban tudnia kell, hogy minden egyes RMDSZ-döntésért éppen úgy felelős, mint a jelenleg vagy egykor tisztségben lévők. Ha dicséretes volt az, ha nem.
A Facebook „nagyérdemű” önkéntes véleményformálói kórusban és válogatatlan szavakkal szidják a „megalkuvó”, a korrupt többségiekhez szövetségesnek szegődő RMDSZ-t. De nemkülönben egymás közt és a napi-, illetve hetilapokban is, ott már némileg válogatott jelzők kíséretében. Eközben az a valóság, hogy másik két magyar politikai formációval szemben minden lehetséges választást, hozzájuk képest, általában 85 százalékos arányban megnyert az RMDSZ. Vagyis – a magyarországi ellenzék szavaival élve – a „bunkó parasztok” szavazataival… Más érvelés szerint az alacsony részvételi arány jelzi, hogy a „sokaság” így nyilvánítja ki egyet nem értését az RMDSZ politikájával. De nem biztos, hogy minden távol maradó meggyőződésből nem szavaz! Van, kinek az éppen menő filmsorozat vagy a futballközvetítés fontosabb. Akinek pedig az a véleménye, hogy minden magyar politikus csak a jó fizetésért szunnyadozik a két ház valamelyikében az ő adójából (szokásos érvelés), azaz megélhetési politikus, az a napi söre mellett ki is fejti ezt.
Érveket, magyarázatokat unalmasan hosszú meghallgatni arról, hogy mit miért tesz az RMDSZ. Mint ahogy a Márton Árpád leírt és el is mondott fejtegetése, törvénymagyarázata az RMDSZ által is támogatott Btk.-módosításról, beleveszett a jogi felkészületlenség mocsarába. Senki nem várja el minden magyartól, az RMDSZ vagy más politikai csoportosulás tagjától, hogy megértse: a mindenkori politika nem lovagi torna a szép Beatrice kegyeiért. Furfang, fondorlat, érdekek játéka, lobbizás és a kitűzött cél akár zsarolással való elérése (lásd Orbán Viktor és Dragnea egyezkedését a marosvásárhelyi katolikus gimnázium ügyében). Ha az RMDSZ a számára is hasznos felvetésekben a kormányzó koalíció oldalára áll, többet ér(het) el vele, mintha minden román párt kiközösítettjeként ellenzékben marad, és a legcsekélyebb jobbítást sem éri el a romániai magyarság számára. A kormányzásban, igen helyesen, nem vállalt szerepet.
Mindezeket felvetve a legnagyobb tisztelettel és elismeréssel emlékezem azokra a romániai civil szervezetekre, amelyeknek tagjai önzetlenül, szabad idejükben és nem harsogó hangon meghirdetve dolgoznak az olykor reménytelennek látszó magyar ügyek megoldásáért. Ők az erdélyi magyarság rangok nélküli képviselői, ők, a marosvásárhelyi CEMO vagy az orvosi és gyógyszerészeti egyetem követeléseinket soha fel nem adó harcosai. Azok a hazatért kisvállalkozók, akik meg merik hirdetni, hogy magyarul is tudó alkalmazottat várnak. Azok a lakásukat különböző okból értékesíteni akarók, akik, ha valamit veszítenek is a várt vételárból, tudják, hogy kinek adják el ingatlanjukat. És igenis vannak még „Csaba testvérek”, akikről azért nem tudunk, mert úgy vélik, nem a nevük fontos, hanem az, amit cselekedetükkel szolgálnak.
