Igen az alaptörvényre

2018. június 29., péntek, Világfigyelő

Megjelent a Magyar Közlöny tegnapi számában az alaptörvény hetedik módosítása, valamint az úgynevezett Stop Soros törvénycsomag, miután Áder János államfő aláírta azokat.

A köztársasági elnök a jogszabályok aláírásával kapcsolatban nem tett nyilatkozatot, korábban, az alaptörvény negyedik módosításának elfogadásakor azonban közleményben tette egyértelművé: alkotmányos kötelezettsége az alkotmánymódosítás aláírása. Az alaptörvény hetedik módosítása kimondja, hogy az állam és annak minden szervének alapvető kötelessége az ország alkotmányos önazonosságának és keresztény kultúrájának védelme, de azt is rögzíti a változtatás, hogy Magyarországra idegen népesség nem telepíthető be. Jogi védelmet kapott az otthon nyugalma: az alaptörvény hatályos szövege lehetővé teszi, hogy törvény vagy helyi önkormányzat a közrend, a közbiztonság, a közegészség és a kulturális értékek védelme érdekében a közterület meghatározott részén jogellenessé minősítheti az életvitelszerű közterületi tartózkodást. Az úgynevezett Stop Soros törvénycsomag alapján büntető törvénykönyvi tényállás lesz az illegális bevándorlás elősegítése, támogatása.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 760
szavazógép
2018-06-29: Világfigyelő - :

Helsinkiben találkozik Putyin és Trump

Július 16-án Helsinkiben rendezik meg Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök csúcstalálkozóját – közölte tegnap egyidejűleg Moszkvában a Kreml és Washingtonban a Fehér Ház sajtószolgálata.
2018-06-29: Világfigyelő - :

Kegyelmet kapott Geréb Ágnes

Kegyelmet kapott Geréb Ágnes Áder János államfőtől, így nem kell a szülész-nőgyógyászra kiszabott szabadságvesztés büntetést végrehajtani – derül ki a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) honlapján tegnap megjelent közleményből.