Kegyelmet kapott Geréb Ágnes

2018. június 29., péntek, Világfigyelő

Kegyelmet kapott Geréb Ágnes Áder János államfőtől, így nem kell a szülész-nőgyógyászra kiszabott szabadságvesztés büntetést végrehajtani – derül ki a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) honlapján tegnap megjelent közleményből.

A KEH sajtóigazgatósága kommünikéjében azt írta: a Fővárosi Bíróság 2011. március 24-i és a Fővárosi Ítélőtábla 2012. február 10. napján kelt határozatával jogerőre emelkedett ítéletében Geréb Ágnesre kiszabott szabadságvesztés büntetés végrehajtását az államfő kegyelemből elengedte. Ugyanakkor a mellékbüntetést, azaz a szülész-nőgyógyász orvosi, valamint a szülésznői foglalkozás gyakorlásától való eltiltást érintetlenül hagyta és a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesítés iránt benyújtott kegyelmi kérelmét is elutasította a köztársasági elnök. A közlemény megjegyzi: Áder János az alaptörvény vonatkozó rendelkezése alapján – figyelemmel az igazságügyi miniszter előterjesztésére – hozta meg döntését a kegyelmi ügyben. Geréb Ágnes ellen otthonszülési ügyek miatt emeltek vádat. Az egyik esetben ikerszülésben az egyik gyermek holtan jött világra, a másikban pedig a gyermek maradandó egészségkárosodást szenvedett és fél évvel később meghalt. Geréb Ágnest jogerősen két év fogházra ítélték és tíz évre eltiltották a szülész-nőgyógyász orvosi és a szülésznői foglalkozástól.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2018-06-29: Világfigyelő - :

Igen az alaptörvényre

Megjelent a Magyar Közlöny tegnapi számában az alaptörvény hetedik módosítása, valamint az úgynevezett Stop Soros törvénycsomag, miután Áder János államfő aláírta azokat.
2018-06-29: Közélet - Fekete Réka:

Még lehet iratkozni kilencedikbe

Jövő keddig iratkozhatnak a középiskola IX. osztályába azok a nyolc osztályt végzett diákok, akik a szeptemberi tanévkezdésig nem töltik be a tizennyolcadik életévüket. Háromszéken harmincegy magyar és tizenhárom román tannyelvű osztályba hirdetnek felvételit, a számítógépes elosztást július 9-én tartják.