Tömbházszépítés SepsiszentgyörgyönRiasztóak a magas költségek

2018. június 29., péntek, Közélet

Nem egyértelmű, hogy pontosan mekkora anyagi terhet jelent a lakók számára a sepsiszentgyörgyi önkormányzat által tavaly szeptemberben meghirdetett tömbházszépítési program, valamint az sem, hogy a beígért visszatérítéses támogatás pontosan mit jelent, ezért a tulajdonostársulások nem mernek lépni a tagok felháborodásától tartva – hangzott el tegnap a városi képviselő-testület ülésén. Az aggályokról Rodica Pârvan, a Szociáldemokrata Párt tanácsosa tájékoztatta a testületet, egyúttal arra kérve az önkormányzat vezetőit, hogy igyekezzenek bővebb tájékoztatást nyújtani a programról. A városházi illetékesek válaszukban egyebek mellett jelezték: eddig is igyekeztek alaposan ismertetni a részleteket, de nem minden rajtuk múlik.

  • Albert Levente felvétele
    Albert Levente felvétele

Rodica Pârvan felszólalásában a Józef Bem utcai (a közpénzügyi igazgatósággal átellenben lévő) tömbház lakóinak fenntartásait igyekezett tolmácsolni, elmondva: az emberek egy része nem érti, pontosan miről is van szó, ezért alaposabb tájékoztatásra lenne szükség, másik részük pedig attól rémült meg, hogy családonként több ezer lejre rúghat a költségek rájuk eső fele. „Sok nyugdíjas él a tömbházban, de mások számára is komoly kiadásnak minősül, ha egy ilyen összeget akár részletekben is törleszteniük kell. Emellett sokan nem értik, miért kellene előre fizetni a kivitelezőknek (az önkormányzati támogatás odaítélését megelőzően), mi történik akkor, ha a munkálatokkal nem elégedettek a lakók, vagy netán más gond merül fel” – sorolta.
Tóth-Birtan Csaba alpolgármester válaszában kifejtette: különböző csatornákon több rendben is tájékoztatták a lakosságot és a lakótársulásokat, ezért furcsa, hogy továbbra is ennyi az ismeretlen részlet, ugyanakkor ez egyben választ ad arra is, hogy eddig miért nem jelentkezett senki a programra. A tulajdonostársulási gondnokokkal is többször egyeztettek, ahol az is kiderült: egyelőre mindenki tapogatózik, egyes begyűjtött árajánlatok valóban eltúlzottak, de nagy valószínűséggel a végső költségek ennél sokkal alacsonyabbak lesznek. Tóth-Birtan Csaba ugyanakkor tisztázta, az önkormányzati támogatást csak a munkálatok lezárását és kifizetését követően tudják költségtérítésként megítélni a lakók kérései alapján, mivel ekkor lesz világos, hogy családonként miként oszlanak el a kiadások. A támogatást szociális juttatásként folyósítja az önkormányzat, és azok a családok jogosultak, ahol az egy személyre eső jövedelem nem haladja meg az országos átlagjövedelmet, amely jelenleg 2731 lej. Lapunk felvetésére Tóth-Birtan Csaba úgy értékelte, sepsiszentgyörgyi viszonylatban nagy eséllyel az érintettek több mint nyolcvan százaléka jogosult lesz a támogatásra.
Az alpolgármester a Háromszéknek továbbá elmondta, a tulajdonostársulások viszonyulása nem egységesen elutasító, van, ahol jelezték, hogy a jövő év folyamán tudnának belevágni egy ilyen beruházásba, olyanok is akadnak, amelyek már idén nekilátnának, ha megfelelő ajánlatot kapnak, illetve vannak, ahol semmi sem mozdult. Ha továbbra is az érdektelenség lesz az uralkodó, akkor azt a megoldást választhatják, hogy az önkormányzat elvégzi helyettük a beruházást – itt viszont kérdés, hogy miként lehet majd behajtani ezeket az összegeket a lakóktól. Tóth-Birtan Csaba ugyanakkor rámutatott: a testületi ülésen elhangzottak alapján csak az idénre előrelátott felújítások – amelyek a központ környéki és az 1918. december 1. úti tömbházakat érintenék, nagyjából száz lépcsőházat – összértéke meghaladja a négymillió lejt.
Amint arról több rendben beszámoltunk, az önkormányzat tavaly szep­temberben döntött a több évtizede épült lakóingatlanok kopott, szürke homlokzatának felújítását célzó programja indításáról, amellyel azt szeretnék elérni, hogy a következő három évben legalább a főútvonalak mentén megszépüljön, színesedjék a városkép.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2018-06-29: Közélet - Fekete Réka:

Még lehet iratkozni kilencedikbe

Jövő keddig iratkozhatnak a középiskola IX. osztályába azok a nyolc osztályt végzett diákok, akik a szeptemberi tanévkezdésig nem töltik be a tizennyolcadik életévüket. Háromszéken harmincegy magyar és tizenhárom román tannyelvű osztályba hirdetnek felvételit, a számítógépes elosztást július 9-én tartják.
2018-06-29: Közélet - :

Júliustól nőnek a nyugdíjak

Július 1-jétől 10 százalékkal nőnek a nyugdíjak Romániában, a garantált minimálnyugdíj értéke pedig 20 százalékkal emelkedik – jelentette ki tegnap Viorica Dăncilă miniszterelnök. Az intézkedés több mint ötmillió nyugdíjast érint.