Júliustól nőnek a nyugdíjak

2018. június 29., péntek, Közélet

Július 1-jétől 10 százalékkal nőnek a nyugdíjak Romániában, a garantált minimálnyugdíj értéke pedig 20 százalékkal emelkedik – jelentette ki tegnap Viorica Dăncilă miniszterelnök. Az intézkedés több mint ötmillió nyugdíjast érint.

A miniszterelnök szerint a következő hónaptól 1100 lejre nő a nyugdíjpont értéke, illetve a jelenlegi nettó 520 lej helyett 640 lej lesz a minimálnyugdíj, ami 20 százalékos növekedést jelent.
A 10 százalékos nyugdíjemelést a kormány már az idei költségvetési tervezetben megígérte, de ki akarta várni, hogyan alakulnak az államháztartás bevételei az első fél évben, ezért ütemezték év közepére. Dăncilă most eloszlatott minden kételyt, és közölte: a nyugdíjpont értéke 10 százalékkal fog emelkedni, ami gyakorlatilag 10 százalékkal nagyobb járandóságot jelent.
A kormány idén 3 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányt tervezett, de az Európai Bizottság és a Nemzetközi Valutaalap figyelmeztette Bukarestet, hogy ha nem változtat a költségvetés szerkezetén, túllépi a vállalt célt. A pénzügyminisztérium közölte, hogy az első öt hónapban az államháztartási hiány elérte a 8,14 milliárd lejt, ami a bruttó hazai termék (GDP) 0,88 százalékát jelenti.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2018-06-29: Közélet - Nagy D. István:

Riasztóak a magas költségek (Tömbházszépítés Sepsiszentgyörgyön)

Nem egyértelmű, hogy pontosan mekkora anyagi terhet jelent a lakók számára a sepsiszentgyörgyi önkormányzat által tavaly szeptemberben meghirdetett tömbházszépítési program, valamint az sem, hogy a beígért visszatérítéses támogatás pontosan mit jelent, ezért a tulajdonostársulások nem mernek lépni a tagok felháborodásától tartva – hangzott el tegnap a városi képviselő-testület ülésén. Az aggályokról Rodica Pârvan, a Szociáldemokrata Párt tanácsosa tájékoztatta a testületet, egyúttal arra kérve az önkormányzat vezetőit, hogy igyekezzenek bővebb tájékoztatást nyújtani a programról. A városházi illetékesek válaszukban egyebek mellett jelezték: eddig is igyekeztek alaposan ismertetni a részleteket, de nem minden rajtuk múlik.
2018-06-29: Máról holnapra - Farkas Réka:

Kudarcos siker

Kedden a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány parlamenti vitája előtt visszaküldték a parlamenti különbizottságba a közigazgatási törvénykönyv tervezetét, azon jogszabályét, amelynek szenátusi elfogadását hatalmas diadalként ünnepelte az RMDSZ, és szinte naponta érkeztek a hivatalos tájékoztatók arról, hogy hála a magyar képviselők ügyességének, talpraesettségének, miképpen sikerült tovább bővíteni az anyanyelvhasználat jogkörét.