Kézdiszentlélek, Kézdioroszfalu, Kézdiszárazpatak, Kézdikővár, Szantkatolna, Kászonújfalu, Torja, Ozsdola – Felső-Háromszék több településén pusztított az árvíz a hétvégén: a megduzzadt patakok és folyók kerteket, udvarokat, bennvalókat árasztottak el, utakat tettek járhatatlanná. Szombaton és vasárnap a helyszínen tájékozódtunk, majd a károk felől érdeklődtünk.
Szombaton terepszemlénket délelőtt Kézdiszentléleken a Porond falurészen kezdtük, ahol a Kászon-patak szabályozása előtt, 2010. július 27-én öntött ki utoljára a patak. A Kászon-patak szemmel láthatólag óráról órára nőtt, és már délben lehetett tudni, hogy kilép medréből. Ekkor elkezdődött a kritikus partszakasz homokzsákokkal való megerősítése, és a Porondon levő kapuk elé is homokzsákok kerültek. Balogh Tibor polgármester és Baróthi Balázs alpolgármester egész nap ingázott a községközpont Kézdiszázazpatak és Kézdikővár között, falusfeleikkel együtt próbálták menteni a menthetőt.
Kézdiszentlélekről Kézdiszárazpatakra mentünk, ahol a Lukács-malomnál tartottunk terepszemlét. A malom udvarát az előző árvizekkor nem lepte el a víz, de most sajnos igen, és a malom, illetve az új panzió is veszélybe került. Itt is homokzsákokkal próbálták megállítani a vizet.
A hatóságok már a reggeli órákban forgalmi tilalmat rendeltek el Kézdiszárazpataktól a Kászonok irányába. A Katrosában több hétvégi ház és udvar került víz alá, és a patak árterületével együtt akkorának tűnt, mint a Duna. Délutánra pár méteres szakaszon az aszfaltút felét is elvitte a víz. Kászonújfalut is megseperte a helyi patak, s tovább esett, mintha dézsából öntenék.
Délelőtt Kézdioroszfaluban is megfordultunk. Nagy volt a veszély itt is: ha a víz elérte volna a híd alját, a forgalmi rendőrség kilátásba helyezte volna a gépkocsiforgalom lezárását a 11-es országúton. Itt is homokzsákokkal próbálták megállítani a Kászon-patakot, de eredménytelenül, délutánra udvarokat, pincéket és veteményeskerteket öntött el az iszapos víz, amely több házba is behatolt. Adott pillanatban a templom kertje is megtelt vízzel, és fennállt a veszély, hogy az istenháza is megtelik vízzel, ezért a bejáratát homokzsákokkal barikádozták el.
Molnár Cornel, a kézdivásárhelyi városháza irodavezetője arról tájékoztatott, hogy a sportszállodában negyven személy befogadására készítették elő a helyet, de végül az oroszfalviak közül senkit nem kellett oda vinni.
A tűzoltók gumicsónakot vittek Kézdioroszfaluba, és azzal közelítették meg a portákat. Délutánra a Kászon-patak már a Pap Mihály utcát is elöntötte.
15 órakor mentünk vissza Kézdiszentlélekre a Porondra, amelyet akkorra már elöntött a Kászon-patak. A park a játszótérrel együtt iszapos víz alá került, és számos portára hatolt be a víz, hogy a pincéket, a kerteket és az udvarokat ne is említsük.
Innen Szentkatolnára tértünk, ahol a Feketeügy lépett ki medréből, és veszélyeztette a Feketeügy hídja közelében lakókat. Fülöp Barna alpolgármesterrel találkoztunk, aki a helyi rendőrök kíséretében igyekezett ott lenni, ahol fennállt a veszély, hogy a folyó elönti a közeli portákat. Homokot vittek a partra, és azt több tucat szentkatolnai zsákokba lapátolta, hogy azzal erősítsék meg a gátat. A Feketeügy a pálinkafőzde környékén öntött ki – tudtuk meg.
A Feketeügy Szentkatolna és Imecsfalva között
Tegnap már a károkról is többet tudtunk meg. Balogh Tibor, Kézdiszentlélek polgármestere tájékoztatása szerint előző nap a Porondon mintegy ötven bennvalót öntött el a Kászon-patak, és négy-öt házba került víz, tegnapra a patak visszahúzódott a medrébe, a víz szintje pedig másfél méterrel csökkent. Szombat este Kézdiszárazpatakon a Lukács-malomnál átszakadt a gát, ugyanakkor a Katrosában nemcsak a műút felét mosta el a víz többméteres szakaszon, hanem járhatatlanná tette a Várpatak hídját is, amelyet szabályosan kettészakított. Tegnap délben még szünetelt a járműforgalom a Kászonok irányába, a Szentkatolna és Imecsfalva közötti szakaszon délután újraindult a közlekedés.
Torja sem úszta meg az árvizet. A Valál falurészen a Torja-patak elmosott egy községi utat, elvitt két pallót, elöntött öt házat és mintegy harminc pincét. Daragus Attila polgármester érdeklődésünkre elmondta: még nem mérték fel teljes egészében a kárt, de kb. száz portát érintett a nagyközségben a szombati árvíz. Az áradás ezenkívül megrongálta a Bálványosfürdőre vezető műutat is, két helyen részben beszakadt az aszfaltburkolat.
Tusa Levente, Szentkatolna polgármestere arról számolt be, hogy szombat éjszaka a Feketeügy elöntötte a híd melletti utca 5–6 házának udvarát, pincéjét és zöldségeskertjét – itt már szivattyúzták vissza a vizet a Feketeügybe –, de az Iskola utcában délben még majdnem egyméteres volt a víz szintje. Ötven háztartás került víz alá. A pálinkafőzde környékén az udvarokon és kertekben, valamint a kaszálókon is áll a víz.
Szentkatolnán mintegy 50 háztartás került víz alá
Brânduş-Dendyuk Szilveszter, Ozsdola polgármestere ismertette: a Nagyág falurészen, ahol megyünk ki a községből az erdőbe, a Porond-patak elvitt két betongyűrűt és a fölötte levő töltést, ezért egy eredetileg erdőbe tervezett lakodalmat a Zsögön Zoltán Művelődési Otthonban tartottak meg. 2011-ben az árvíz elvitte a hidat, s ideiglenes megoldásként tették azt járhatóvá, de betonhídra azóta sem volt pénz, hiába pályáztak kormánytámogatásra. A faluban a Porond utcát úgy alakították ki, hogy amikor a malomárok már nem tudja befogadni a vizet, az kifolyik a malomárokból és a Porondon lemegy. Több pince megtelt vízzel, amelyet már kezdtek kiszivattyúzni, de a sok esőzés miatt azok amúgy is megteltek volna, ha nem önt ki a patak. Nagyobb kár nem keletkezett – összegzett az elöljáró.
Fejér Mária Éva hatolykai lakos Facebook-bejegyzésben adta hírül, hogy szombaton 1 óra körül a Feketeügy átszakította a hatolykai gátat, és veszélybe került a kis falu. A férfiak és ifjak nem maradtak tétlenül, 5 óráig homokzsákokkal védték a falut és házaikat.
Tegnap Kézdioroszfaluban is jártunk. Elkezdődött a pincékből a víz kiszivattyúzása és az iszappal teli Józsa Béla utca járhatóvá tétele. Egy méhész elpanaszolta: több mint húsz kaptárát tele mézzel sodorta el a Kászon-patak szombaton. Alig egy-két kaptárt sikerült kimenteni, olyan gyorsan nőtt a víz szintje. Többen is szóvá tették, érthetetlen volt számukra, hogy a tűzoltók miért szivattyúzták egész délután a vizet a Kászon-patakból a közeli földre, amikor az teljesen fölösleges és haszontalan munka volt, csepp a tengerben, ahogy egy kézdioroszfalvi fogalmazott. A Kászon-patak vízszintje látványosan apadt, tegnap délre elmúlt az árvízveszély.
Még több kép az áradásokról lapunk Facebook-oldalán ITT és ITT.