Az elmúlt hét folyamán Mangalia adott otthont a babykosárlabda-fesztivál első felvonásának, amelyen két sepsiszentgyörgyi és egy kézdivásárhelyi lánycsapat képviselte Háromszéket. Az esemény hat napja alatt együtteseink összesen huszonkét mérkőzést játszottak, mérlegük pedig nyolc győzelem és tizennégy vereség. Ezekből az eredményekből nem kell messzemenő következtetéseket levonni, hiszen az eseményen a kosárlabdázáson és a játék örömén volt a hangsúly, a szervezők pedig a fesztivál végén nem rangsorolták az alakulatokat.
A lányok viadalába benevezett huszonnyolc csapatot három csoportba – egy tízes és két kilences – sorsolták be a szervezők, így minden együttesnek lehetősége nyílt legalább nyolc meccset játszani. A megyeszékhelyi Sepsi-SIC alakulat a Kézdivásárhelyi SE-vel közösen az A-csoportba került, a Sepsiszentgyörgyi ISK gárdája pedig a C-csoportban harcolt a „pontokért”. A legtöbb győzelmet – szám szerint ötöt – a Sepsi-SIC ért el, a legtöbb vereséget pedig a Sepsi ISK könyvelhette el.
A SIC csapat a Bukaresti Panatinaikos PBA elleni 29–5 arányú sikerrel nyitotta meg a fesztivált, majd a KSE együttesével szembeni háromszéki „rangadót” 21–4 arányban nyerte meg. A csapat harmadik mérkőzésén mindössze egy ponttal, azaz 8–7-re kapott ki a Bufteai Shooting Stars alakulatától, majd 37–4-re győzedelmeskedett a Ploieşti-i ISK ellen. Kis kosarasaink a negyedik meccsen a Rm. Vâlcea-i ISK csapatát verték 25–11-re, ezután pedig következett a fővárosi Dan Dacian Narancs elleni 24–4-es diadal. A Sepsi-SIC a torna utolsó mérkőzésén szenvedte el második vereségét, miután 27–37-re kapott ki a Bukaresti ABC Oroszlánoktól.
A céhes városbeli KSE is győzelemmel indított Mangalián, hiszen 8–5 arányban nyert a Ploieşti-i ISK csapatával szemben. A második körben jött a Sepsi-SIC elleni meccs, amelyet 21–4-re veszítettek el a kézdivásárhelyiek. A felső-háromszéki lányok harmadik találkozójukat 11–1-re nyerték meg, ellenfelük pedig a Dan Dacian Narancs volt. A Kolozsvári U-BT-től 21–5-re kaptak ki, a Panatinaikos PBA-t 15–5 arányban múlták felül, majd 22–2-re veszítettek a Rm. Vâlcea-i ISK, 19–10-re a Shooting Star és 18–4-re a Marosvásárhelyi Glacius ellen.
A Sepsiszentgyörgyi ISK 51–4-re veszítette el a Bukaresti Fehér Sólymok elleni nyitómeccset, majd sorban 21–6-ra kapott ki a Craiovai Lions BC-től, 14–13-ra a Bukaresti Raptors BBB SE-től, 26–6-ra a Kolozsvári NBS-től, 45–7-re az Alexandria ISK-tól, 26–5-re a Temerarii Călăraşi együttesétől és 23–6-ra a Bukaresti Olimpai 3-as csapatától.
A mangaliai kosárlabda-fesztivál a hét folyamán is folytatódik, ezúttal a mini korosztály számára, és az eseménynek most is van háromszéki szereplője. Sok sikert kívánunk játékosainknak! (t)