FogathajtásElőször szerveznek háromcsillagos versenyt Oltszemen

2018. július 2., hétfő, Sport

Először szerveznek háromcsillagos fogathajtóversenyt július 6. és 8. között az oltszemi fogathajtópályán. A bodoki önkormányzat, Kovászna Megye Tanácsa és a Román Lovas Szövetség által rendezett eseményre eddig tizenöt romániai fogat nevezett be.

  • Fotó: Miska Brigitta
    Fotó: Miska Brigitta

Bodok község egyetlen romániai településként került be 2018-ban a nemzetközi fogathajtás versenynaptárába Hollandia, Németország, Franciaország és az Amerikai Egyesült Államok mellé, a szervezők pedig ez alkalommal is kitesznek magukért, csakúgy, mint az eddigi országos megmérettetéseken. Oltszem legutóbb május 17. és 20. között adott otthont fogathajtó-viadalnak, akkor a Román Lovas Szövetség az országos bajnokság első fordulóját szervezte Kovászna megyében, ahol tizenkét kettes és egy négyes fogat vett részt, és a háromnapos verseny összesített eredményeit tekintve a legjobbnak a 2015-ben akadályhajtásban világbajnok Bartha Eduárd bizonyult.

Fodor István, Bodok község polgármestere elmondta, a részt vevő fogatok összetételét nehezíti, hogy az oltszemi megmérettetéssel párhuzamosan a szlovéniai Lipicán is nemzetközi versenyt rendeznek, a magyarországi és egyéb nemzetiségű fogatok pedig azt részesítik előnyben. „Nem tartom helyesnek, hogy a versenynaptárt összeállító Nemzetközi Lovas Szövetség egy időpontra tűzte ki a szlovéniai és az oltszemi megmérettetéseket, hiszen így kevesebb résztvevővel zajlanak a pontszerző, háromcsillagos viadalok. Sajnos, tehetetlenek vagyunk ellene, meg kell tartanunk a versenyt, mert különben a már benevezett csapatok elesnek a világbajnokságon való részvételhez szükséges pontszerzéstől” – fogalmazott, hozzátéve, hogy minimális összeget tudnak fordítani a falunapokkal egybekötött eseményre abból a kevés költségvetésből, amelyet kiszabott a kormány, ezért támogatók segítségével igyekeztek megoldani a kiadásokat.

 


„A jó cél eléréséhez jó utat kell választani. Bár szinte mindennaposak az akadályok, az elmúlt években megtanultuk azt, hogy a legmagasabb hegyre is vezet fel út. Egyik álmunk, hogy Háromszék Erdély lovas rendezvényeinek központja legyen. Az oltszemi Mikó-kastély megvásárlásakor tudtuk, hogy hosszú, kitartó munka vár ránk, de az eddigi eredmények, fejlesztések és színvonalas programok azt bizonyítják, hogy jó úton járunk, és már nemcsak az országon belül, hanem nemzetközi szinten is felfigyeltek ránk” – fogalmazott Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.

Az első háromcsillagos fogathajtó verseny és a 15. Bodoki Napok pénteken 12 órakor díjhajtással veszi kezdetét, szombaton a pályaismertetést követően 12 órakor a maratonhajtásra kerül sor, míg vasárnap szintén 12 órakor akadályhajtásban mérhetik össze tudásukat a fogathajtók. (miska)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2018-07-02: Sport - :

Egy hét, három csapat, huszonkét mérkőzés (Kosárlabda, utánpótlás)

Az elmúlt hét folyamán Mangalia adott otthont a babykosárlabda-fesztivál első felvonásának, amelyen két sepsiszentgyörgyi és egy kézdivásárhelyi lánycsapat képviselte Háromszéket. Az esemény hat napja alatt együtteseink összesen huszonkét mérkőzést játszottak, mérlegük pedig nyolc győzelem és tizennégy vereség. Ezekből az eredményekből nem kell messzemenő következtetéseket levonni, hiszen az eseményen a kosárlabdázáson és a játék örömén volt a hangsúly, a szervezők pedig a fesztivál végén nem rangsorolták az alakulatokat.
2018-07-02: Sport - :

Öt érem (Birkózás)

Szombaton és vasárnap a tengerpari Május 2.-n rendezték meg az ifjúsági III–IV-es korosztály számára a strandbirkózó országos bajnokság döntőjét, amelyről egy arany-, két ezüst- és két bronzéremmel tértek haza a háromszéki sportolók.