Börtönnel büntetik ezentúl az antiszemita megnyilvánulásokat Romániában, áll a képviselőház csaknem egyhangúlag elfogadott törvényében, amelyet tegnap hirdetett ki Klaus Iohannis államfő.
A törvénytervezetet közösen terjesztette elő a parlament valamennyi frakciójának egy-egy törvényhozója. Indoklásuk szerint az interneten és közösségi fórumokon terjedő antiszemitizmus megfékezése érdekében szükség van arra, hogy az – idegengyűlölet büntetéséről rendelkező – általános rendelkezéseken kívül a zsidósággal szembeni gyűlöletkeltés visszaszorítására és megelőzésére külön jogszabályt hozzanak. A törvény kezdeményezői szerint a jogszabály azt az egységesített meghatározást használja az antiszemitizmusra, amelyet a Nemzetközi Holokauszt-emlékezési Szövetség 31 országa 2016-ban, a román soros elnökség idején Bukarestben fogadott el. Ennek megfelelően antiszemitizmusnak – zsidók elleni gyűlölködésnek – minősül minden olyan fizikai vagy szóbeli megnyilvánulás, amely a zsidók vagy a zsidó közösségi és egyházi intézmények ellen irányul.
A most kihirdetett törvény értelmében ezentúl három hónaptól három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtják az antiszemita megnyilvánulásokat és az antiszemita jelképek nyilvános terjesztését, illetve háromtól tíz évig terjedő börtönnel az antiszemita jellegű szervezetek létrehozását vagy azok pénzelését.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.