— Mikor javította az elsőt?

— Az elsőt szülőfalumban, Homoródszentmártonban 1975-ben, húszéves koromban. Azóta összesen 108 templomtornyot javítottam ki.

— Hogy alakult az életútja?

— Fémipari végzettségem volt, s fokozatosan kerültem át az építőiparba. 1978-ig Brassóban a Hidromechanikánál dolgoztam, közben estiben leérettségiztem, aztán katonaság után, 1980-ban a sepsiszentgyörgyi IAIA-ba kerültem, ott voltam a fordulatig. Közben amikor lehetett, munka után, szabadság alatt templomtornyokat javítottam.

— Milyen érdekességeket fedezett fel, például templomgombban?

— A legrégebbi írásos emlék, amit találtam, a kézdimárkosfalvi református torony gombjában volt, az 1800-as évek végéről származott. Leviaszozott pezsgősüvegben, tökéletes épségben maradt meg. Általában minden toronyba a gömbbe helyeztek egy leírást az akkori egyházi életről, vezetőségről, pénznemekről, az építőről, támogatókról. Például a barcaújfalusi evangélikus toronyban le volt írva, milyen módszerrel választották ki az építőt. Ez most is alkalmazható lehetne. A jelentkező vállalkozók közösen megegyeztek, mennyi pénzért lehet a munkálatot elvégezni, s ebből árlejtéssel választották ki a kivitelezőt. Azt akkor 29 százalékos árengedménnyel építették.

— Az utolsó tornyot mikor javította?

— Tulajdonképpen az utolsón nem én dolgoztam, a munkát én szereztem, de valakit betanítottam, hogy folytassa, amit elkezdtem, az évtizedek alatt összegyűjtött tapasztalatom ne vesszen kárba.

— Kiről van szó?

— Cseresnyés Szilamér, a Transylmania együttes alapítója. Több mint tíz éve kezdtem tanítani.

— Mikor dolgozott utoljára toronyban két kézzel?

— Négy éve Erdőcsinádon, még meg kellett mutatnom pár dolgot Szilamérnak.

— Hogyan lett vállalkozó?

— A szakmát a templomtornyokról tanultam. A toronyszerkezetek a legkomplexebb ácsszerkezetek. A fordulat után 1994-ig Magyarországon dolgoztam építkezésben. Munkavállalási engedélyem volt. Többek között Budapesten a Keleti pályaudvar mellett a Szent Erzsébet-székesegyház tornyait renováltam. Nagyon összetett munkálat volt, rézművességgel egybekötve. Azelőtt egy magyarországi vállalkozó nekifogott, majdnem tíz évig fel volt állványozva, de nem tudta megoldani, végül én szűk két hónap alatt elvégeztem, s ezzel olyan reklámot csaptak nekem, hogy még került jó pár torony, amelyet kijavítottam. 1996-ban alakítottam itthon a Bi-Turn céget. Három alkalmazottal kezdtem, most már nyolcvanan vagyunk. Kezdetben volt egy apámtól kapott betonkeverőm és egy elektromos láncfűrészem, amit ajándékba kaptam Magyarországon. Ehhez még sok mindent kellett beszerezni, felszereléseket, gépeket, a cégnek székhelye van...

— Mivel foglalkozik?

— Teljes körű építkezéssel az alaptól a kulcsátadásig. Házak, villák, panziók... szállodát is építettem. Például Nagyszeben előtt a Fântâniţa Haiduculuinál, Barcarozsnyón a Saxonia Alapítványnak szállodát, Törcsváron panziót.

— Megyén kívül dolgozik?

— Ott is. Bukarestben is dolgoztunk három évet, de az emberek nem szerették ott... Most már jönnénk, jövünk haza.

— Munkájában mi az elégtétel?

— Amikor egy kész épületet átadunk, s látjuk a megrendelő elégedettségét, az elégtétel.

— Melyik megvalósítására a legbüszkébb?

— Nehéz lenne kiválasztani. Mindegyikre, amelyik úgy sikerül, ahogy elképzeltem.

— Vállal- e olyan munkát, amelynek a terve nem teszik?

— Nem. Ha a megrendelő hajlik a módosításra, arra, hogy ami nem oda való, kihagyjuk, akkor megegyezhetünk, de másképp nem.

— Tornyokkal már nem foglalkozik...

— Most már átadtam a hivatást. De mai napig is megkeresnek. Például három éve telefonon kerestek, hogy én vagyok-e az a Bíró Laci, aki 1980-ban javította a rugonfalvi tornyot, mert Panitban szükség lenne rám. Akkor odavittem Szilamért. Elégtétel volt, hogy kinyomozták, hol vagyok, és huszonöt év után megkerestek.