A sok esőzés miatt ismét gond van a céhes város Kovácsszernek nevezett részében a Mézesdombon, ahol újra megcsúszott a talaj. Az egyik ház első részében levő konyha teljesen leszakadt.
A szomszédban lakó Fekete István elmondása szerint a városháza illetékesei és a megyei katasztrófavédelem képviselői is a helyszínen jártak. A Kovácsszer veszélyeztetett részének kiürítése is felmerült. A megrongálódott házban nem lakik senki, a roma család évek óta Magyarországon dolgozik, csak ritkán jönnek haza, idén még nem voltak itthon. A veszélyeztetett részen levő hat ház közül jelenleg csak háromban laknak, két üres házat pedig tulajdonosaik eladásra kínálnak.
A Mézesdombon 2012. április 23-án csúszott meg komolyabban a talaj. A helyzet nem volt új keletű, évekre nyúlt vissza, de a Mézesdomb házai akkora veszélynek még nem voltak kitéve, mint abban az esztendőben. A talajmegkötő munkálatokra a megyei önkormányzat 2010-ben és 2011-ben biztosított jelentős összeget, amelyhez a helyi önkormányzat is hozzájárult. A teljes munkálat összértéke 258 080 lej volt.
A támfal megépítését a városháza egy sepsiszentgyörgyi cégre bízta, az pedig egy helybeli alvállalkozónak adta ki. A megrendelő pénzhiányra hivatkozva a legolcsóbb megoldási lehetőséget kérte. A tervező ilyen meggondolásból nem beton támfalat, hanem törtkővel megrakott drótkosarakat tervezett. A következő évben a dróthálós kőfalnak már több helyen „hasa lett”, kifelé domborodott, mivel a sor alján levő dróthálókba apró, patakkavics került, és nem a tervekben szereplő nagyságú kődarabokat rakott a kivitelező. Az említett ház konyhája azért omlott le, mert az alatta levő drótkosarak a rájuk nehezedő súlytól lefelé indultak. A kormányhivataltól is jártak a helyszínen, a polgármesteri hivatal pedig megpróbál a napokban megoldást találni, hogy megelőzzék az esetleges nagyobb földcsuszamlást.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.