Van Karinthy írásaiban: verseiben, novelláiban, regényeiben, humoreszkjeiben, tárcáiban, esszéiben, kritikáiban, cikkeiben, krokijaiban valami áttetszőség, valami könnyedség, valami közvetlenség… Remekműveiben (Tanár úr, kérem, Így írtok ti, Utazás a koponyám körül) különösen vonzó és megejtő ez a könnyed és áttetsző közvetlenség. ,,Nem mondhatom el senkinek, / Elmondom hát mindenkinek…" — írja híres versében, és programjához a kezdetektől haláláig hű marad. (Paródiáiról itt most nem beszélünk, róluk csak annyit, hogy hihetetlen empátia, beleérző- és alakváltó képesség s formaérzék nyilatkozik meg bennük, olyan, addig a magyar költészetben alig tapasztalt átváltozási tehetség, ami már-már a weöresi csodát, az alakoskodás próteuszi jelenségét előlegezi!…)
Most, a bőség zavarával küzdve, több kiváló elbeszélése (Ballada a néma férfiakról, Találkozás egy fiatalemberrel, Barabbás) közül válogatva, egyik legkülönösebb novellájával emlékezünk rá. Nem kevésbé különös az illusztráció sem, egy korabeli plakát. Rávilágít Karinthy bűbájos, exhibicionista természetére is…
