Óvatosságra inti a háromszékieket a megyei környezetvédelmi ügynökség, miután a települések közelében egyre gyakrabban tapasztalják kóborló vadállatok, főként medvék jelenlétét.
Gheorghe Neagu intézményvezető érdeklődésünkre elmondta, mindennapossá váltak a károk, a megye több településéről kapnak jelzést medvék okozta támadásról, juhokra, disznókra törnek – sorolta. Amennyiben valaki településen belül látja a nagyvadat, azonnal jelenteni kell azt a 112-es sürgősségi hívószámon.
Arra is figyelmeztetnek, hogy az erdők közelében élők, az üdülőtelepek lakói fokozottan figyeljenek a háztartási szemét tárolására, elhelyezésére, ha pedig medvét látnak a hulladékgyűjtő helyeknél, értesítsék a hatóságokat az említett telefonszámon. Javasolják, hogy könnyen védhető helyre zárják be éjszaka a háziállatokat, de javaik védelme érdekében többsoros, villamosított kerítést is felszerelhetnek, ezzel elejét vehetik az esetleges károknak, támadásoknak. Megelőző intézkedésként tanácsolják, hogy az érett gyümölcsöket, termést rendszeresen gyűjtsék be a kertekből, gyümölcsösökből a gazdák. Közleménye végén az intézmény arra kéri a háromszékieket, soha ne etessék a vadállatokat.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.