Mofettások találkozója Hatolykán

2018. július 26., csütörtök, Közélet

A Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület, Szentkatolna község önkormányzata és a Magyarországi Mofettával és Szén-dioxid-terápiával az Egészségért Nemzetközi Egyesület által szervezett III. Háromszéki nyilvános kerekasztal-beszélgetés tegnap délelőtt Hatolykán folytatódott, ahol a dr. Csáky Csaba egyetemi docens, egyesületi elnök által vezetett magyarországi (tatabányai, tatai, szentendrei és egri) orvosküldöttséget a gyógyfürdő előcsarnokában Tusa Levente, Szentkatolna község polgármestere fogadta.

  • A szerző felvétele
    A szerző felvétele

Az elöljáró röviden bemutatta a hatolykai fürdőt és annak elődjét, elmondva, hogy a gyatra állapotba került régi fürdőépületet lebontották, és 2010-ben hozzáfogtak a mostani gyógyfürdő építéséhez, amit állami, valamint helyi és megyei önkormányzati támogatással, „a jelenleg Costa Ricán nyaraló volt miniszter asszony segítségével” készítettek el és adtak át rendeltetésnek 2013 júliusában.

Tusa Levente azt is elmondta, hogy egy külső fürdőmedence létrehozása is szóba került, de az egyelőre csak elképzelés.

A helyi önkormányzat nem működtetheti a gyógyfürdőt, ezért öt önkormányzat létrehozta az Aquasic Egyesületet, amely többek között a hatolykai gyógyfürdőt is működtette, jelenlegi működtetője pedig a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület. Nagy József, a szóban forgó egyesület elnöke örömmel vette tudomásul, hogy a magyarországi orvosok érdeklődnek a székelyföldi mofetták iránt, hangsúlyozva, hogy az egyesülethez tartozó öt gyógyfürdő falusi környezetben található.

Azt is elmondta, hogy a fürdőt azok számára szándékoztak jelképes összegért elérhetővé tenni, „akik nem engedhetik meg maguknak, hogy drága gyógyfürdőkre menjenek”.

Miután dr. Csáky Csaba bemutatta a magyarországi orvo­sokat, Kisgyörgy Zoltán geológus, lapunk főmunkatársa beszélt általában a mofettákról, külön részletezve a hatolykait. Egy általa 1971-ben készített térképet mutatott be, amelyen hatszáz ásványvízforrást és mofettafeltörést tüntetett fel. Azt is elárulta, hogy „Hatolyka település központi része alatt természeti kincs rejtőzködik, számos udvari kútban ásványvíz tör fel, jó néhány lakás pincéje szén-dioxiddal van tele. Ezek a kevésbé ismert hatolykai pincemofetták, amelyeket – mert halálosan veszélyes helyek – gázfürdőzésre nem használnak.” Ezt követően a vendégek megtekintették a gyógyfürdőt, majd Székelypetőfalvára mentek, ahol a szénsavas lábáztatót látogatták meg.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2018-07-26: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Figyelmeztetnek a környezetvédők (Vadak a települések közelében)

Óvatosságra inti a háromszékieket a megyei környezetvédelmi ügynökség, miután a települések közelében egyre gyakrabban tapasztalják kóborló vadállatok, főként medvék jelenlétét.
2018-07-26: Közélet - :

Jobb eredmények fellebbezés után

A jelentkezők mintegy fele – 49,71 százalék – szerezte meg az átmenő, 7-es jegyet a végleges tanári állásokra kiírt versenyvizsgán – közölte az oktatási tárca, amely szerint az óvásokat követően az átmenési arány 2,3 százalékkal lett magasabb. Idén több mint 24 ezer pedagógus pályázott végleges katedrára. Mint arról korábban beszámoltunk, Háromszéken 281-en iratkoztak a versenyvizsgára.