Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Párizsi levelekS. Király Béla: Ha kapura lő a multikulti

2018. július 28., szombat, Vélemény

A franciák győzelme a multikulti diadala lett, a horvát nemzeti tizenegy győzelme a fehér Didier Deschamps bűne lett volna. Ilyen a balliberális alternatíva. A futball kedvelői nem tudnak maradéktalanul örülni, mert ideológia korma máris rászállt a kimosott mezekre. A franciák kevésbé látványos, de szívós, rombolós menetelése a világbajnokság döntőjébe, majd győzelme úgy kellett a sokféleség apostolainak és Macron népszerűségének, mint egy falat kenyér. Hiszen hosszú hónapok óta, ahol választásokat tartottak a „bevándorlást megállító nacionalisták”, más néven „populisták” – helyesen: szuverenisták – győztek.

Egyébként közvetlenül a világbajnoki döntő előtt a Macron pártja uralta francia nemzetgyűlés törölte az alkotmányból a rassz szót, tehát a fehér szó használata részemről – szerintük – nem ildomos. A „race” szó kiradírozása után, a „racine” (gyökér) szó következik? Így szabadulnának a „keresztény gyökerek” szavaktól is? Ki ne emlékezne a közelképbe betolt futballsztár-szájak monoton szlogenjére a Bajnokok Ligája mérkőzések szüneteiben: „No racisme!” Ne tévesszen meg senkit: ez a még többségi és fehér társadalomnak szól. A kisebbség soha nem rasszista, csak áldozat, mint Kuncze Gábor megélhetési bűnözője.

Nem sokkal a szavazás, illetve a világbajnoki döntő előtt, a Versailles-ban összehívott nemzetgyűlés és a szenátus együttes ülésén az évértékelő Macron azt harangozta, hogy a soron következő európai képviselő-választás a progresszisták (helyesen: a haladárok) és a nacionalisták (pontosabban: a patrióták) közötti harc jegyében fog zajlani.

Illogikus megállapítása balkezes kísérlet a bonyolult európai valóság egyszerűsített megragadására. Paul Ricœur filozófus tanítványának illene tudni, hogy a progresszisták ellenfelei nem a patrióták, hanem a konzervatívok, akik – nem véletlenül – dekadensnek tartják a Macronhoz hasonló liberális haladárokat. Magyarország és Lengyelország nem nacionalista államok, hanem a szuverenitásra szavazó polgárok hona-hajléka. Mandátumának kezdetén mintha pontosabban fogalmazott volna a Jupiter-Nárcisz elnök úr, aki Versailles-ból a világbajnoki tétmérkőzésekre utazott, mozdítani valamit megtépázott népszerűségén. És mit hallunk-olvasunk? Hogy a francia  külvárosokban tanyát vert bevándorlók grund-gyerekei bebizonyították a „boldog együttélés” lehetőségét.

A nyolcaddöntő után a stadion zöld gyepén legelésző New-York Times nyakán kondult meg a főkolomp: Kylian Mbappé and the Boys From the Banlieues. Így a vezércikk, amelyet francia változatban kecsesebb címmel láttak el: Világbajnokság: ezek a külvárosi kékek. Le Monde – Afrique a balliberális tempó szerint személyeskedéssel folytatta: „Kylian Mbappé a Bondy gyereke, aki helyben hagyta  Finkielkrautot és Zemmourt”. Finkielkraut közismert francia filozófus, esszéista, akinek „főbűne”, hogy szembefordult a kozmopolita baloldallal és a liberálisokkal. Zemmour országszerte ismert újságíró, író, és a legjobb jobboldali debatter. Ő sokat tett a visegrádi négyek politikája, jelesül a magyar külpolitika népszerűsítéséért. Érdemei legalább akkorák, mint a nemrég kitüntetett Éric Fournier nagykövetéi. Bondy pedig Párizs külvárosainak egyike, észak-keletre a központi magtól. Szenegáli, kameruni, marokkói és algériai testvérvárosai is vannak. Ahogy a francia válogatott is szenegáli, kameruni, algériai, togói, guineai, angolai, illetve Maliból származó játékosok lepkegyűjteménye. Erre mondta a CNN amerikai hírtelevízió, hogy „a migráció ünnepe a javarészt afrikai hátterű francia csapat világbajnoki győzelme”. „Afrika is futball-világbajnok”, kontrázott a Paris Match. (Ezért érdemel külön dicséretet a francia edző, mert e társaságot egy közösséggé rázta össze. A barátom, aki addig a belgáknak drukkolt, már a francia–belga negyeddöntő elején a franciákhoz pártolt, mert ezek – kivétel nélkül – hangosan énekelték a Marseilles-t, míg Fellaini, De Bruyne és Curtois csukott szájjal hallgatta szülei himnuszát.)

A New York Times egy szót sem írt arról, hogy a vb legszebb francia gólját az „őshonos” Pavard rúgta. Helyette alkimista módjára vegyítette az áldozatkultuszt a kárörvendő győzelemittassággal: „Párizs külvárosai, amelyeket gyakran bélyegez meg a sajtó mint a bűnözés és a radikalizáció melegágyát, egyúttal tehetségkeltetők, ahol Európa legjobb labdarúgói nőnek.” Hozzáértőbb ismerőseimtől tudom, hogy a FIFA 2017-ben az alábbi játékosokat tartotta a legjobbaknak a világon: két német (Neuer, Kroos), egy horvát (Modrić), egy portugál (Ronaldo), három spanyol (Piqué, Ramos, Iniesta), három brazil (Neymar, Alves, Marcelo), egy argentin (Messi) és egy uruguay-i (Suárez). Melyiknek van lila-fehér gőze Párizs külvárosához?

A balliberális megmondóknak nem elég, ha valaki a szivárványos sokféleségből jön elő. Mellé bigott laikusnak, esetleg elegáns iszlámhitűnek kell lennie.

Caroline Forest a leszbikusok jogaiért harcoló és azt gyakorló, ismert újságíró megrótta Matuidi középpályást, mert keresztet talált vetni. A Le Monde pedig csak akkor említi a játékos vallását, ha számára kedvező. Áprilisban ilyen címben hozta a hírt az egyiptomi csatárról: Bajnokok Ligája: Mohamed Salah, a labdarúgó, aki megszerettette az iszlámot Liverpoolban. Erre csak annyit, hogy a világbajnokság nyolcaddöntőjébe jutott csapatok – Japán kivételével – mind európaiak, illetve dél-amerikaiak voltak. Azaz keresztény származékok. Sokan közülük nyíltan, gesztusokban vállalják keresztény hitüket: Cavani, Neymar, Messi, Falcao például góljaik után mindig az égre tekintenek és keresztet vetnek. A kolumbiai Mina a hosszabbításban szerzett gólja után kinyilvánította, hogy nem őt, az Istent illeti a dicsőség. Olivier Giroud középcsatár, aki több ízben volt a külvárosi szurkolók fehérellenes rasszizmusának céltáblája, a TF1 hullámain bevallotta, hogy csak akkor borotválkozik meg, ha július 22-én megkereszteli a fiát.

Sok franciának és némely európai szurkolónak le kell nyelnie még néhány hónapig a „helyesen gondolkodó” média szarkazmusát és a kéretlen-kelletlen külvárosiak vandalizmusát. Az orosz rendezőknek viszont messzemenő dicséret jár. Trump ide vagy oda, Putyinnak nem különben.

Hozzászólások
Szavazás
Tart-e a koronavírus-járvány második hullámától?







eredmények
szavazatok száma 258
szavazógép
2018-07-28: Vélemény - :

Sorin Șerb: Újra szorult helyzetben az oktatás és a kisebbségek (Román szemmel)

Most akkor védi Klaus Iohannis a kisebbségeket, vagy nem védi?
Klaus Iohannis elnök a szöveg tisztázását kérve visszaküldte az oktatási törvény módosításait a parlamentnek.
A némiképp talányos közleményben azt állítják, hogy a parlamenti képviselők által végrehajtott módosítások nem világosak, és hogy a törvény szövegének egyik újítása, a „nyelvi kisebbség” kifejezés meg nem határozása kétértelművé teszi.
2018-07-28: Emlékezet - :

Illyés Elemér: Erdély változása 12. Utazás kitérőkkel (1968–1972)

Itt van Kökös, egy negyedórányira Szentgyörgytől. És itt van a Feketeügy hídja, ahol 1849. július másodikán Gábor Áron halálát lelte. Amikor a forradalom ügye Erdély-szerte elveszett, Háromszék népe, Gábor Áronnal az élen, megkísérelte egy utolsó, kétségbeesett ellenállással a Brassó felől közeledő cári és osztrák csapatokat megállítani. Harangokból és mozsarakból öntötték az ágyút a Magyarhermány melletti bodvaji vashámorban. Hidvégnél meg is verték Heydte seregét, de Kökösnél kialudt az erdélyi szabadságharc utolsó lángja. Úgy mondják, hogy a környéki falvakban a negyven éven aluliakból nem sokan hallottak Gábor Áronról. Eresztevényben, ahol eltemették, síremlék áll, Kökösben emlékoszlop.