Két héttel korábban kezdődik a szüret az egri és a mátrai borvidéken, a korai érésű szőlőfajták, az Irsai Olivér szürete már a héten elkezdődik a Mátraalján, később, augusztus 20. körül kezdenek az Egri borvidéken – közölte Kovács Zita és Pál Sándor, Magyarország második, illetve negyedik legnagyobb borvidéke hegyközségi tanácsának elnöke.
Az ország második legnagyobb, 6400 hektárnyi területű borvidéke a mátrai. Kovács Zita, a hegyközségek tanácsának elnöke arról tájékoztatott, hogy a tavalyi természeti csapások – elsősorban a jégverés – idén elkerülték a Mátraalját. Ennek is köszönhetően a szőlő egészséges és szép. Fajtától függően 90 és 110 mázsa termés lehet egy-egy hektáron – mondta. „Borvidékünkre jellemzőek az illatos szőlők, az Irsai Olivér és a muskotályos fajták, ezek korán érnek” – mondta az elnök. Közölte: nem gondolja, hogy probléma lesz a szőlő minőségével és a borral idén. Pál Sándor, az 5400 hektárt meghaladó területen gazdálkodó Egri Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke is korábbi kezdést prognosztizált. Ennek oka, hogy kora tavasszal nagyon előreszaladt a természet, hamarabb fakadtak a szőlők a megszokotthoz képest. Az Egri borvidéken nagyon korai fajták, mint a csabagyöngye vagy az Irsai, nincsenek, illetve kevés fordul elő. Azoknak a fajtáknak a szürete, amelyek itt nagyobb tömegben teremnek és koraiaknak számítanak – a zenit, a zengő, a zefír –, valamikor augusztus 20-a környékén kezdődhet.
A megszokott rend alapján inkább szeptember első napjaiban szokták szedni ezeket a szőlőket.
A hegybírók termékbecslése a tavalyit 5–6 százalékkal meghaladó mennyiség, a 2017-es 85 mázsával szemben 92 mázsa hektáronkénti szőlő várható. Az időjárás ezt még befolyásolhatja – mondta Pál Sándor.
Minden eddiginél korábban kezdődik a szőlő szüretelése az idén Németország mind a 13 borvidékén, a munka augusztus 6-án indul – jelentette be a Német Borintézet. Elsőként a Rajna-vidék Pflaz tartományi Lörzweilerben kezdik szedni a fürtöket. Az éghajlatváltozás miatt egyre korábbra csúszik a szüret kezdete – mondta az ágazati érdekképviseleti szervezet szóvivője, Ernst Büscher, hozzátéve: idén a gyümölcsök érése az utóbbi 30 év átlagához képest jó három héttel előbbre tart. Németország a világ tíz legnagyobb bortermelője között van, nagyjából 3 százalékkal járul hozzá a globális termeléshez. Tavaly 7,5 millió hektoliter bort állítottak elő, szemben az egy évvel korábbi 9,1 millió hektoliterrel, a németek évente fejenként nagyjából 20–21 liter bort fogyasztanak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.