Semmilyen megbeszélése nem volt Klaus Iohannis államfővel a Szociáldemokrata Párt – Liberálisok és Demokraták Szövetsége koalíció felbontásáról és egy új parlamenti többség kialakításáról – nyilatkozta kedd este az Antena 3 televízió műsorában Călin Popescu-Tăriceanu. A szenátus elnöke hozzátette: álhír a liberális erők egyesítése olyan körülmények között, amikor a Nemzeti Liberális Párt „az elnyomó szervezetek dalnoka”.
„Semmilyen megbeszélésem nem volt az államfővel, sem konkrét, sem elvont. Láthatták, hogy a korábbi gyakorlattól eltérően a koalíción belül nem voltak zsarolási kísérletek, mindig megpróbáltuk egymás között megoldani a problémákat” – mondta Călin Popescu-Tăriceanu.
A liberális erők egyesítésével kapcsolatban felidézte a Mircea Ionescu-Quintus által a párt alapításakor mondottakat. „Minden párt nagy akar lenni, de számomra egy párt az azonos értékrendet vallók szervezete. A mai NLP az elnyomó szervezetek dalnoka, amely megengedte és támogatta az alapvető emberi jogok lábbal tiprását, azaz pontosan az ellentéte egy valódi liberális pártnak. Tehát nincs, amiről tárgyalnunk, mert számomra a politikában az a fontos, hogy azok mellett lehessek, akik velem azonos értékrendet vallanak” – mondta Tăriceanu.
Az esetleges államelnöki jelöltséggel kapcsolatban Călin Popescu-Tăriceanu úgy fogalmazott, hogy nem lenne egy olyan dolog, ami megrémítené, de pillanatnyilag nem hajtja mérhetetlen ambíció. Beismerte: a téma foglalkoztatja, és sokszor belegondol abba, hogy mit tenne ő, ha Románia államfője lenne. Hozzátette: jelenleg nagy különbséget tapasztal aközött, amit az alkotmány ír az elnök szerepéről és aközött, ami a valóságban történik. Azt mondta: a koalícióban egyelőre nem döntöttek az elnöki tisztség megpályázásának módjáról.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.