Elszabotált tüntetés

2018. augusztus 9., csütörtök, Belföld

A bukaresti főpolgármesteri hivatal bejelentette tegnap, hogy augusztus 1-jén iktattak egy e-mailt, amelyben a határon túli románok szövetsége arról tájékoztatta a hivatalt, hogy lemond az augusztus 10-ére, a Victoriei térre tervezett tüntetés megszervezéséről.

A levélben a szövetség úgy tesz, mintha nem tudna arról, amit nyilvánosan is bejelentett a bukaresti főpolgármester, hogy a rendvédelmi szervezetek vezetőivel való találkozó után, július 23-án engedélyezte a tüntetés megtartását, sőt – tekintettel a bejelentett nagyszámú résztvevőre – kiterjesztette a helyszín határait a környező utcákra is – írja a polgármesteri hivatal közleményében. A polgármesteri hivatal álláspontja szerint az eredeti kérést azért nem hagyhatták jóvá, mert a Victoriei téren, ami a folyamodványban helyszínként szerepelt, nem fért volna el a bejelentett nagyszámú résztvevő.

A határon túli románok szövetsége korábban bejelentette, hogy augusztus 10-én nagyszabású tüntetést szervez a Szociáldemokrata Párt ellen a Victoriei téren, amelyre körülbelül egymillió résztvevőt várnak. A tüntetés megtartására kibocsátott engedély visszavonása nem azt jelenti, hogy elmarad a demonstráció, csupán azt, hogy a határon túli románok szövetsége nem vállalja a szervezői szerepet – magyarázta el Emanuel Cioacă, a szervezet elnöke a Digi24 hírtelevíziónak. Mint mondta, azért kényszerültek az engedély visszavonását kérni, mert – bár a tévében bejelentették, hogy engedélyezik a tiltakozást – egészen július 31-éig nem kaptak erről hivatalos értesítést a főpolgármesteri hivataltól.

Nyilvános felbujtás miatt bűnvádi eljárást indított a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság Ovidiu Grosu ellen, aki a péntekre Bukarestbe tervezett nagyszabású tüntetés igazi szervezőjének vallotta magát. Grosu ellen azért indult eljárás, mert egy hétfő esti televíziós műsorban a rendvédelmi szervek elleni erőszakos fellépésre buzdította a külföldön élő románok 10-i demonstrációján részt venni szándékozókat. Grosut 60 napra hatósági felügyelet alá helyezték. Ez idő alatt nem szabad használnia az internetet, nem adhat interjút és nem vehet részt nyilvános gyűléseken.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2018-08-09: Közélet - Fekete Réka:

A tudás kulcsa a minőségi oktatás (Magyar űrkutató Sepsiszentgyörgyön)

Gyakran esik szó a háromszéki kultúra, a sport, a gasztronómia sikereiről, de méltatlanul ritkán kerül előtérbe a helyi tudományosság teljesítménye. Utóbbi terület két ágazatának eredményei által érdemelte ki a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium és a Puskás Tivadar Szakközépiskola, hogy Gschwindt András, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) docense, a BME Űrkutató Csoportjának vezetője felfigyeljen a két iskolában zajló tudományos munkára, tegnapi látogatásával pedig nemcsak háromszéki kapcsolatait erősítette, hanem egy rádió adó-vevő adományozásával, valamint egy korábban Sepsiszentgyörgyre helyezett műholdvevő antennarendszer üzembe helyezésével hozzájárult a helyi műszaki potenciál bővítéséhez is.
2018-08-09: Belföld - :

Nem lesz nagy egyesülés

Semmilyen megbeszélése nem volt Klaus Iohannis államfővel a Szociáldemokrata Párt – Liberálisok és Demokraták Szövetsége koalíció felbontásáról és egy új parlamenti többség kialakításáról – nyilatkozta kedd este az Antena 3 televízió műsorában Călin Popescu-Tăriceanu. A szenátus elnöke hozzátette: álhír a liberális erők egyesítése olyan körülmények között, amikor a Nemzeti Liberális Párt „az elnyomó szervezetek dalnoka”.