Egynek a szavajárása is egy volt:
– Mondok egyet, kettő lesz belőle.
Erre Kettő mindig azt felelte:
– Bökd ki pajtás egy-kettőre.
– Menjünk el Háromhoz vendégségbe, mert névnapja van éppen ma.
– Nem kettőlködöm, egykomám, hát menjünk… – mondta Kettő, ami nála azt jelentette, hogy nem kételkedik abban, amit a barátja mond.
El is mentek egyenesen Háromhoz, a Három házába névnapra.
Három a negyedik emeleten lakott az Ötödik utca hat szám alatt, a hetes számú lakásban.
Nyolcan voltak a szobában, kilencedik maga volt a házigazda.
Tizediknek és tizenegyediknek betársultak a vidám társaságba Egy meg Kettő is.
Összesen hát tizenegyen voltak éppen éjjel, éjfél tizenkettőkor.
Az egyik vendég, Négy vitte a szót.
– Nem beszélek hatra-vakra, de azt mondom, úgy dolgozom, mint más három.
Erre aztán Öt se állhatta meg, hogy ne szóljon közbe:
– Hány napot dolgozol te a hét hét napjából?
Hat is megtoldotta a kérdést nevetve:
– Négy barátunk mindig a hét nyolcadik napján dolgozik legtöbbet, ám a legeslegtöbbet mégiscsak május negyvenben…
Erre aztán mind kacagtak.
Négy epéje felforrt, mert bizony ő szorgalmasan dolgozott a Számgyárban, ahol épp azt számítgatta, hogy ha egy nyúl találkozik egy másikkal, hány nyúl nyúl el? De sehogy se tudta kiszámítani, mert egyik nyúl sem akart elnyúlni, hogy ő nyugodtan megolvashassa őket, hanem szaladtak nyúlhalálban, jobban mondva lóhalálban, s szegény Négy mai napig se tudta megszámlálni őket.
Addig-addig tréfálkoztak, csúfolkodtak a munkáján, míg egyszer csak kifakadt.
– Mit hencegtek, dicsekedtek, hát ti vajon hol dolgoztok? Fűtetek a napnál, Seholsincs országban zabot hegyeztek, mákot apríttok Nevenincs vidékén…
Erre aztán felhördültek, hogy ők bizony nem naplopók. Öt válaszolt igen büszkén:
– Én dolgozom ebek harmincadján Komondor megyében…
Hat így szólt:
– Tizedes vagyok, katona, Nekeresd országban, a nagy Szám-hadseregben. Tizedes a rangom, ám egy kissé tört is vagyok, mert nehéz a díszlépés.
Hét ezt mondta:
– Rárittyenben „üsd a harmadikat” játszom…
Nyolc is megmondta:
– Nulláslisztet szitálok mucsai malomban.
Kilenc pedig azt mondotta:
– Kukutyinban ötölök, Papsajt likban hatolok, jeget is aszalok fele-harmadában, esős napon egész-negyedébe…
Tíz is kibökte végül:
– Egyke meg kettőke gyermekeket tanítok Háromka vidékén négy suhogó nádpálcával suppintgatva őket…
Tizenegy meg így beszélt:
– Fát kettébe hasítok, fergeteget négyelek, zabhegy népet tizedelek immár század éve, barátaim heten vannak, mint a gonoszok…
Egyre került a sor, így szólott:
– Egybevarrok két darabot, de azért nem szabó vagyok, özvegy vagyok, van egy lányom, egyetlen, munkálkodom, az ő útját egyengetem egyesegyedül.
Kettő is megszólalt:
– Sose vagyok kettesben, ez a bánatom. Hetedhétországban jártam, hétszépségre nem találtam, de nem bánom, ha száz évig kell is járnom, egy életem, egy halálom, illő párom végül mégis megtalálom!
Három volt a házigazda, ahogy illő, ő szólott hát utoljára.
– Vásárban jártam, kötöttem egy egyességet kettőben, végül aztán megegyeztünk, megalkudtunk háromban…
Kinn az ajtón kopogtattak háromszor.
– Hej, hétalvó, mért késtél el? – kérdezték a Tizenkettőtől, mert ő volt, ő jött be nagy álmosan dörzsölgetve a szemét. Mikor az álom kiment a szeméből, így szólott a társasághoz fennszóval:
– Százhúsz évig éljen Három, a mi egyetlen barátunk. Édesanyja azt izeni, milliószor csókolja.
Majd a dicsekvő többiekhez fordult.
– Néktek pedig csak azt mondom, mit megmondtam ezerszer, hogy ne nagyon hetvenkedjék kelmetek, mert csak tizenegyen vannak, s amíg hetvenen nem lesznek, itt nem hetvenkedhetnek…
Ezen aztán nevettek, ittak is rá egyet, jó citromlevet, eljárták a kállai kettőst hármasával egymásba fogózva, s közben vagy négy ízben ettek ki-ki egy-két pecsenyét egy-egy tálból ötágú villával.
Na, gyerekek, ügyes fickók, eszes lánykák, ki mondaná meg nekem, hány szám neve egyezik és hány szám van összesen ebben a mesében?