MorfondírSzurkos András: Bojtorján

2018. augusztus 11., szombat, Vélemény

Szokásos évi hazalátogatásomról szoktam írni, tavaly is írtam, s megkaptam a magamét: „rád ragadt a téma, mint bojtorján, mindent összehordtál a jegyzetben”. Mindent azért nem, az adjonisten és a fogadjisten egyensúlya billegett, de az olvasóknak nem esett bántódásuk, sőt. A buszülésért vívott harc bojtorján képében jelent meg, ki gondolta volna, késztetést érzek mindennapos semmiségről írni. Jól tette, aki elhitte, mert minden szó igaz volt, többet mondhattam volna, mást nem. Amit az idei utamról írok, elhiheti az is, akinek kétkedés a hite.

Nem dicsekvés, nem szégyen, hogy az ember kit kap padtársul. Véletlenekben hinni nem érdemes. Hálás vagyok a sorsnak, a tavaly kedves egyetemista lány ült mellettem hazafelé, az újságírói karról, az idén ugyancsak, jogi fakultásról. Félve írom le, hab a tortán, nehogy valaki azt higgye, a helyzetet akarom fokozni: kit látnak szemeim a visszabuszon mellettem, egy gyönyörű kislányt Bukarestből, ott lakik a szüleivel, s a magyar középiskola utolsó évére készül, jön táborozni Magyarországra. Nem mondok semmit, Einstein megmondta: ha két percet ülsz egy forró kályhán, két órának, ha két órát ülsz egy csinos lánnyal, két percnek tűnik.

Az idén szinte senkit nem találtam meg, akit kerestem. Akivel beszélgettem, majdnem mindenkivel összeakadt a bajszom, paraszthajszálon múlt, hogy nem jelentettem ki: ez volt az utolsó látogatásom. Katapultáltam. Mit hoz a jövő?

Otthoni levegőben olvasva az újságokat, próbáltam kilesni: a bukaresti kormány kihez áll közelebb, Trumphoz vagy a pénzügyi háttérhatalomhoz. Kinek a kegyeit keresi, hogy néz ki a háromszög? Nekidurálta magát, nem tágít: felemeli az országot és a nemzetet úgy, ahogy eddig senki. Ha az uniós statisztikákat nézzük, s összehasonlítjuk a többi országgal, látszik, miben vagyunk az élbolyban és miben sereghajtók. Kicsit sok a csóváló farok szerep. Ha körülnézünk az országban, s nem csak a felső tízezrek társaságában, hanem a milliók hazájában, egyre-másra az undorító Ceaușescu-kort visszasírókat látunk. Hatalmas ünnepre készülnek, s azt hiszik, mindenki örül – aki eddig még nem menekült el, vagy már elmenekült az országból –, hogy velük, a hatalmon lévő politikusokkal az élen rendeznek örömünnepet, amely száz évben a jobb körökben is csak egyszer válik dáridóvá. Jólétről, vagyonosodásról csak néhány tízezer vagy százezer ember nevében beszélhetnek. Száz évvel ezelőtt sült galamb repült a szájukba, s nem tudnak mit kezdeni vele. Úgy tűnik, mi, székelyek lennénk a galamb, amit lenyelnek, s akkor minden a helyére kerül. Fatális tévedés. Vigyázat, drága felebarátaink, a rossz nyelvek szerint a lét határozza meg a tudatot, s ha a lét megisszuk, a tudat elszáll. Ezt teszitek. Abba kéne hagyni ezt a provokáló, „győztes ivászatot”. Nem a póráz teszi hűségessé a kutyát, és „nem mindig papsajt”, ami azt jelenti, beléptünk abba a korszakba, amikor a kivárás fabatkát sem ér, a gondolat reneszánszát éli, a sebesség miatt muszáj előre nézni, nem hátra, ma egy év többet hoz vagy visz, mint korábban száz. Mellékesen: a politika is felgyorsult, egyesek szerint jobb félni Putyintól, mint megijedni, a törökök közben veszettül megerősödtek, Merkel még a válogatott futballcsapatra is rányomta bélyegét, s napokon belül kiderül, a magyar vagy a román miniszterelnököt követik többen. Óriási harc folyik Európáért, illik rá, hogy „ez a harc lesz a végső”. Meg kéne egyeznünk, indulásnak jó lenne az angol közmondás: ne lépjünk egymás lábára. Példátlan szerencsétek volt, de figyeljetek a portugál írónagyság, Saramago szavaira is: „Nem minden a józan ész szerint történik az életben, gyakran épp az, ami kiszámítható, mert az események előrelátható végkifejleteként jelenik meg, alakul át olyan formán, hogy ellentmond a józan észnek, a feje tetejére állítja a következtetéseinket”. Száz év alatt nemcsak ti, mi is szereztünk tapasztalatot, és döntöttünk: ezután is a ragozó nyelvünket beszéljük, a világ szegényebb lenne, ha nem beszélné senki. Nem lennétek hősök attól, ha csak románra állnánk át mi is. Beszélünk románul, ahol kell, veletek, de otthon és egymás között nem. Békejobbot nyújtottunk, amikor kimondtuk, nem akarunk elszakadni, vállaljuk, hogy veletek élünk, csak önrendelkezést akarunk. „Itt a kezem, nem disznóláb” – szóltunk, nektek nem kéne legyen más dolgotok, mint büszkének lenni, veletek él egy nép, mely az ősnyelvhez legközelebb álló nyelvet beszéli. E helyett szekusidőket idéző módszerekkel próbáltok megfélemlíteni, petárdáktól és drónpilótáktól véditek a hazát. Legyetek olyanok, hogy világgá kürtölhessük: „hiányoznátok, ha nem lennétek vagy elmennétek innen”. Szeretjük a miccset, a puliszkát, a sós tejet, a csorbát, sok finom kaját tudtok csinálni, megemeljük a kalapunk, mit tegyünk még? Szerettessétek meg magatok! Fordítsuk le, s vissza: „egyem a szíveteket”. A mi fegyverünk a szép szó, nem robbantunk, de ne felejtsétek, elkeseredett emberrel nem tanácsos viccelődni.

Jó lenne, ha közösen lépnénk fel a jövőkép ellen, mely szerint: „te eszel, vagy téged esznek meg”. Reméljük, nem ezt valljátok, nem kéne állati szintre süllyedni. A pénzhatalom tette, hogy itt tartunk, de lerázzuk, mint kutya a vizet. Nem éppen úgy, nehezebb feladat, de nem megoldhatatlan, jó úton járunk, s nem vagyunk egyedül. Gyertek velünk!

Túl hosszú gyeplőre eresztem kormányunk politikáját, vissza hazajövetelemhez! Három év után összebotlottunk barátnőmmel, aki levitt Szentgyörgyre, s otthagyott. – Azért hagytalak ott, mert a barátod úgy nézett rám, mintha a sofőröd lennék.– Mit akartál, hogy nézzen rád? Törekedtél, hogy kiirtsd magadból a rabszolgát, Csehovval szólva, s kipukkadt az önérzeted, jól kiba… bráltál velem. A barátom hívta a taxist, s hazarepíttetett, azt hittem, utolérünk, pedig Albis alatt jártál már.

Egyelőre abban vagyok, többet nem megyek haza. Nem fér e jegyzetbe, hogy miért, de okom van rá. Egyszer elmondom, bár aki sokat beszél, mond feleslegeset is.

Hozzászólások
Szavazás
Mely párt jelöltjeit támogatja a vasárnapi önkormányzati választáson?











eredmények
szavazatok száma 566
szavazógép
2018-08-11: Emlékezet - :

Illyés Elemér: Erdély változása 14. Utazás kitérőkkel (1968–1972)

Hadd szakadjak ki a közelmúltból, és idézzem az elmúlt századokat, habár azok sem voltak biztatóbbak. Bölöni Farkas Sándornak, a demokratikus eszmék terjesztőjének könyvét például az akkori kormány indexre tette. Apáczai Csere János ugyancsak ádáz harcot folytatott az anyanyelvért. „De mit vétettem én?” – írta Bölöni Farkas Sándor, Bölön szülöttje – „Vétkezem-e, hogy fájt nemzetemnek hátramaradása, demoralizálása, nyomatása?”... „megvetettem azokat, akik nemzetem... nyelvét akadályoztatták”.
2018-08-11: Máról holnapra - Nagy D. István:

Várjunk a pezsgővel

Bárcsak teljességében oszthatnánk egyesek optimizmusát a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium helyzete ügyében, és bárcsak már az ünnepi ital behűtésén kellene gondolkodnunk a lassan hároméves kálváriát megélő tanintézet jövőjét illetően. Félreértés ne essék, mindenképp jó hír a kánikula hozta aléltság közepette megjelent – fél éve emlegetett – miniszteri rendelet, amely újraalapítja a tavaly felszámolt iskolát. A derűlátáshoz viszont kevés ez – pontosan az elmúlt három év történései tükrében.